Infostart.hu
eur:
363.31
usd:
315.12
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
José Mourinho, a Tottenham Hotspur vezetőedzője a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért az osztrák Wolfsberger AC ellen játszott mérkőzés előtt a Puskás Arénában 2021. február 18-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Mourinho lesz az AS Roma edzője

A mostani szezon végén távozik az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AS Roma vezetőedzői posztjáról Paulo Fonseca, már meg is találták az utódját.

A klub két nappal az előtt jelentette be Fonseca távozását, hogy a Roma az Európa-liga elődöntős párharcának visszavágóján a Manchester Unitedet fogadja. Az első meccset múlt csütörtökön 6-2-re nyerte meg az angol együttes az Old Traffordon.

A 48 éves portugál szakembernek ez a második idénye az AS Roma élén, korábban hazájában az FC Portót és a Bragát is irányította, 2016 és 2019 között pedig az ukrán Sahtar Donyeck edzője volt.

Az olasz fővárosi csapat a Serie A-ban nem fut kiemelkedő szezont, négy fordulóval a sorozat vége előtt csak hetedik a tabellán.

A klub bejelentette azt is, hogy megállapodott José Mourinhóval, így nyártól ő veszi át a csapat irányítását. A portugál szakvezető néhány hete távozott a Tottenham együttesétől. Az olasz liga sem ismeretlen számára, korábban az Interrel bajnoki címet nyert.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×