Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
324.95
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Cristiano Ronaldo, a Juventus portugál játékosa az FC Porto elleni mérkőzésen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a portói Dragao stadionban 2021. február 17-én.
Nyitókép: MTI/AP/Luis Vieira

Itt az UEFA-döntés: már az Eb-n sem játszhatnak a szuperligás labdarúgók

Az Európai Labdarúgó Szövetség elfogadta a BL-reformtervezetet, és arról döntött, hogy eltiltják az Európai Szuperliga klubjaiban játszókat.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bejelentette, hogy elfogadta a Bajnokok Ligája reformjára vonatkozó javaslatot, így a sorozat 2024-től már az új formátumban zajlik majd.

Eszerint a jelenlegi 32 helyett 36 gárda szerepel majd a kontinens legrangosabb klubsorozatában, a négycsapatos csoportokat pedig egy nagy tabella váltja fel, így a jelenlegi hat helyett tíz találkozót játszik majd minden résztvevő különböző ellenfelekkel. Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettekre pedig rájátszás vár a 16 közé kerülésért.

Aleksander Ceferin, a szervezet elnöke az európai Szuperliga létrehozását "kapzsiságtól vezérelt" néhány klub "szégyenteljes kezdeményezésének" nevezte, illetve úgy fogalmazott, hogy a lépés "a labdarúgás szerelmeseinek arculköpése".

Egyúttal megerősítette, hogy a Szuperliga klubjaiban játszó futballisták nem vehetnek majd részt olyan nemzetközi eseményeken, mint a világbajnokság vagy már az idei Európa-bajnokság.

Ceferin megjegyezte, az UEFA jogászai már vizsgálják a lehetséges szankciókat, az ő személyes álláspontja pedig az, hogy az érintett játékosokat minden olyan versenysorozattól el kell tiltani, amely a szervezet égisze alatt zajlik.

A szlovén sportvezető elmondta, sok dolgot látott már életében, hiszen büntetőjogi ügyvéd, de olyat, hogy csütörtökön még a támogatásukról biztosították azok, akik hétfőn valami teljesen mást írtak alá, még nem. Hozzátette,

a legnagyobb csalódást számára a Szuperligában alelnökké választott Andrea Agnelli, a Juventus elnöke jelenti, aki lemondott az európai klubokat tömörítő szervezetben (ECA) betöltött elnöki posztjáról.

"Nem tudtuk, hogy ilyen közel vannak hozzánk a kígyók, most már igen" – fűzte hozzá Ceferin, aki szerint a futballban folyamatos a változás, hiszen többek között a Juventus is szerepelt már a Serie B-ben, a Manchester United Sir Alex Ferguson előtt nem tartozott a topcsapatok közé, az Aston Villa pedig nagy klubnak számított.

A Szuperligát

  • hat angol (Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City),
  • három olasz (Juventus, AC Milan, Internazionale) és
  • három spanyol (Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid)

sztárklub hozta létre,

elsőszámú vezetője pedig Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett.

A húszcsapatos sorozatnak 15 állandó résztvevője lenne, további öt együttes pedig az előző szezon eredményei alapján csatlakozhatna. A mérkőzéseket hétköznap rendeznék, így a résztvevő klubok ugyanúgy szerepelnének a nemzeti bajnokságokban. A tervek szerint jövő augusztusban két tízcsapatos csoportban kezdődnének a küzdelmek, minden gárda kétszer – otthon és idegenben – találkozna valamennyi riválisával, az első három egyenesen a negyeddöntőbe jutna, míg a negyedik és ötödik helyezettek egymással küzdenének meg a fennmaradó két helyért. Onnantól oda-visszavágós alapon folytatódna a sorozat, majd május végén semleges helyszínen tartanák a döntőt.

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×