Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Neymar, a Paris Saint-Germain brazil (j) és Hans Hateboer, az Atalanta játékosa Paris Saint-Germain ellen az UEFA Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott mérkőzésen Lisszabonban 2020. augusztus 12-én.
Nyitókép: MTI/AP/Getty pool/David Ramos

A 90. percben még kiesésre állt, de továbbjutott a Paris SG

Az Atalanta a 27. percben vezetést szerzett a PSG ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája mostani sorozatának első negyeddöntőjében, s még a 90. perc elején is előnyben volt. Ám akkor csodát tett a francia bajnok, Marquinhos és Choupo-Moting révén fordított. A párizsiak jutottak az elődöntőbe.

(A mérkőzést percről percre tudósítottuk, az eseményeket visszaolvashatja az összefoglaló alatt.)

A bergamói együttes a 27. perctől előnyben futballozott, akkor a horvát Mario Pasalic szerezett vezetést. A párizsiak a hajráig nem tudtak betalálni, mígnem Marquinhos a rendes játékidő utolsó percében egyenlített, a ráadásban pedig a kameruni Maxim Choupo-Moting döntötte el a párharcot.

A mérkőzést határozottan az Atalanta kezdte jobban, a párizsiak kapusának több nagy bravúrt is be kellett mutatnia, hogy ne kerüljön hátrányba a PSG, de Pasalic lövésénél már ő is tehetetlennek bizonyult. A vezetés után a francia bajnok magához ragadta a kezdeményezést, azonban többek között azért sem sikerült betalálnia, mert egyik legnagyobb sztárja, Neymar óriási helyzetekben is csúnyán mellé és fölé lőtt.

A második játékrészben egyre nyomasztóbb fölényben játszott a PSG, amelynek másodedzője Lőw Zsolt, azonban az Atalanta szervezetten védekezett, így a 16-os előterében elfogyott az elképzelés a franciák játékából, ezen még az sem tudott változtatni, hogy a sérüléséből felépülő Kylian Mbappé beállt a 60. percben. Marco Sportiellónak ugyan kellett alkalmanként hárítania, de igazán nagy bravúrra nem volt szüksége, köszönhetően az önfeláldozó védőknek is, akik számos próbálkozást blokkoltak, illetve a hajrában szabálytalanságokkal törték meg a rivális lendületét.

Amikor már úgy tűnt, kihúzza az Atalanta a végjátékot, akkor Marquinhos maradt üresen egy beadásnál, a brazil játékos pedig nem hibázott. Az egyenlítéstől "megzuhant" az Atalanta, amely egy hasonló akció végén újabb gólt kapott, így véget ért a menetelése a BL-ben, amelynek második négy közé jutott újonc csapata lehetett volna a Villarreal 2006-os bravúrja után.

A PSG a csütörtöki RB Leipzig-Atlético Madrid összecsapás győztesével találkozik a fináléba kerülésért jövő kedden.

Percről percre

A két összeállítás. Atalanta: Sportiello – Rafael Tolói, Caldara, Djimsiti – Hateboer, De Roon, Freuler, Gosens – Pasalic, A. Gómez – D. Zapata. PSG: K. Navas – Kehrer, Thiago Silva, Kimpembe, Bernat – A. Herrera, Marquinhos, Gueye – Sarabia, Icardi, Neymar.

Gómez lövésével indult a mérkőzés, Keylor Navas magabiztosan védett. A másik oldalon Neymar egyedül kiugrott, biztos helyzetbe került, de tőle szokatlanul rosszul célzott.

A tizedik percben Gómez remek ívelése utzán Hateboer éles szögből fejelt, a Costa Rica-i kapus most már bravúrral védett. Nagyon jól támad a Serie A leggólképesebb csapata, Caldara (lesről) csúsztatott labdáját Navas szenzációsan védte.

A 19. percben Neymar elszaladt a nalszélen, de rosszul centerezett középre, odalett a helyzet.

A 27. percben előnybe kerültek az olaszok. Duvan Zápatáról Pasalic elé került a labda, aki kiméletlenül bevágta 14 méterről.

Neymar fantasztikus egyéni játék után a kapu mellé lőtt.

A 40. percben is a bal oldalon építkezett a PSG, Sarabia labdájáról Icardi maradt le középen.

Letelt az első (bő) 45 perc, a szünetben 1-0-ra vezet az Atalanta.

Nem változott a játék képe a folytatásra, a PSG-ben Neymar mintha egyedül játszana. Az Atalanta kapuja nem forog veszélyben.

Beállt Kylian Mbappé, de egyelőre nagyon óvatosan játszik. Mezőnyfölényben van a PSG, cde saemmi több. Vezet az Atalanta, s már csak egy fél félidő van hátra.

Keylor Navast ápolták perceken át, melegített a cseréje, Sergio Rico. De tudott a Costa Rica-i maradni, ellenben mezőnyjátékosok beálltak, Draxler és Paredes.

Most már Mbappé is kihagyott egy helyzetet, ő is a bal oldalon tört be.

Neymar, majd Mbappé lőtt, egyikében sem volt elég erő.

Navas nem bírta tovább, lement.

A 85. percben veszélyeztetett először fejjel a PSG, Choupo-Moting próbálkozott.

A 90. percben kiegyenlített a PSG. A brazil Marquinhos a gólszerző,. Neymar rontott lövésénél elé került a labda, s közelről belőtte a labdát a kapuba.

A 93. percben Neymar labdáját Mbappé középre vágta, Choupo-Moting pedig a hálóba lőtt, nagyjából öt méterről.

Vége, a PSG jutott tovább.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×