INFORÁDIÓ 
2020. szeptember 29. kedd
Mihály

európa-liga

internazionale

manchester united

London, 2017. március 7.Antonio Conte, az angol Chelsea labdarúgócsapat olasz vezetőedzője az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott West Ham United elleni mérkőzésen a London Stadionban 2017. március 6-án. A Chelsea 2-1-re győzött. (MTI/EPA/Hannah McKay)

Az Inter megúszott egy tizenegyest és továbbjutott az Európa-ligában

Infostart

A Manchester United és az Internazionale is nyert mindkettő továbbjutott a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjébe.

A Manchester United – erősen tartalékos összeállításban – 5-0-s előnyről kezdett az Old Traffordon az osztrák LASK ellen. Meglepetésre az első félidő nem hozott gólt, sőt a vendégek a második 10. percében Philipp Wiesinger révén előnybe kerültek.

Ettől még a United továbbjutását nem fenyegette veszély, ráadásul az angolok a későbbiekben fordítottak. Előbb Jesse Lingaard kiegyenlített, majd a csereként beálló Anthony Martial – mindössze négy perc után – megszerezte a győztes gólt.

A Manchester United a dán Köbenhavn csapatával játszik majd a legjobb négy közé jutásért, a jövő hét elején, Kölnben.

Sokkal nyíltabb volt az Internazionale és a Getafe csatája. Miután februárban a koronavírus-járvány miatt az első mérkőzést sem tudták megrendezni, most a két csapat egy mérkőzésre redukált párbajt vívott Gelsenkirchenben.

Antonio Conte ugyanazt a csapatot küldte pályára, amely az olasz bajnokságot zárta szombaton. A spanyolok az első félidőben még kialakítottak helyzeteket, de már akkor hátrányba kerültek. Romelu Lukaku megszerezte szezonbeli 30. gólját, az elmúlt három évtizedben csupán négy Inter-játékos jutott idáig.

A második félidőben a 76. percben a spanyolok döntő esélyt kaptak, ám Jorge Molina kihagyta a büntetőt. A 83. percben a dán Christian Eriksen gólja eldöntötte a mérkőzést és a továbbjutást, az Inter 2-0-ra nyert.

A következő fordulóban, augusztus 10-én, a Bayer Leverkusennel vagy a Rangersszel találkozik, az első meccset Skóciában a németek 3-1-re megnyerték.

Nyitókép: MTI/EPA/Hannah McKay
A címlapról ajánljuk

×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018