INFORÁDIÓ
2021. szeptember 23. csütörtök
Tekla

kékes

tour de hongrie

kerékpár

eisenkrammer károly

koronavírus

A kékestetői tévétorony megújult kilátója az átadás napján, 2018. november 16-án.

Már biztos, hogy lesz Tour de Hongrie, de nem akárhogyan

Infostart / MTI

Teljesen elkülönítik a csapatokat egymástól, és arra is felkészülnek, hogy a nézőket távol tartsák a bringázóktól, ha ez szükséges. A Kékesen lesz a befutó.

A főszervező szerint szigorú egészségügyi előírások betartása mellett rendezik az augusztus 29-ére áttett kezdetű Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt.

Eisenkrammer Károly az M1-en pénteken felidézte: az eredeti időpontra, májusra készülve már minden készen állt, amikor a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztaniuk és nekiálltak újraszervezni a viadalt. Az első tervek szerint Esztergomban ért volna véget a magyar körverseny, az áttervezés nyomán viszont ez lett a szombati nyitóetap, mivel szerettek volna hétvégén egy Budapesthez közeli szakaszt rendezni.

"Számítunk arra, hogy rengeteg néző fog eljönni, tavaly

több ezren voltak ott a pilismaróti emelkedőn.

Bízunk abban, hogy lesz lehetőség tömegrendezvényt szervezni augusztus végén" - fejtette ki. A síkbefutós szakaszok után a Tour de Hongrie a Kékestetőn zárul: Magyarország legmagasabb pontján tavaly "hatalmas verseny volt magyar hősökkel" - utalt a főszervező Dina Márton második és Valter Attila harmadik helyére, hozzátéve, bízik benne, hogy idén is odaér a dobogó közelébe magyar bringás.

Kiemelte, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szigorú előírásainak megfelelve

a csapatokat külön szállásolják el, "buborékban"

kezelik, a korábbi eljárások biztonságos átalakításával igyekeznek mindent megtenni a versenyzők és a nézők elkülönítése érdekében.

"Mindenki láthatja őket, de tisztes távolságból."

Kitért rá: készülnek arra az eshetőségre is, ha a járványügyi helyzet miatt nem lesz lehetőség tömegrendezvényt szervezni.

"Azon az áron is lesz verseny, ha esetleg nézői helyeket el kell zárnunk a szurkolók elől" - fogalmazott, de megismételte: bíznak benne, hogy erre nem lesz szükség.

Mint Eisenkrammer elmondta, a halasztást követően olyan új időpontot tudtak találni a versenynaptárban, hogy a világ legjobb, World Tour-kategóriás csapatai közül is többen eljöjjenek a szeptember 2-ig tartó Tour de Hongrie-ra, amely

egy időben rajtol majd a legrangosabb országúti kerékpáros viadallal, a Tour de France-szal.

Az 1992-es barcelonai olimpián szerepelt Eisenkrammer a World Tour és prokontinentális csapatokat "a kerékpársport Bajnokok Ligájának" nevezte, mint mondta, ezek közük összesen 13 fog érkezni. Ez szükséges kritériuma a Pro Series nevű sorozatba kerülésnek, amelyhez legalább három World Tour-sornak, összesen pedig minimum tizenegy World Tour- és prokontinentális istállónak kell rajthoz állnia.

"Szeretnénk a versennyel jövőre szintet lépni, ehhez ebben az évben is meg kell tennünk néhány lépést, például a csapatok színvonalát tudnunk kell tartani. A médiamegjelenés a másik fontos szempont, az élő adás, és az, hogy sok országban láthassák az emberek a versenyt. Úgy tűnik, ezt is meg tudjuk ugrani ebben az évben is" - fogalmazott a főszervező. Leszögezte: World Tour-csapat még soha nem szerepelt Magyarországon.

A viadalon a tervek szerint 20 csapat 120 versenyzője áll majd rajthoz. Eddig 17 csapat indulását jelentették be a szervezők, a világelitet jelentő World Tourból a holland Jumbo-Visma, az amerikai Trek-Segafredo, a Peák Barnabással érkező ausztrál Mitchelton-Scott, a lengyel CCC és az Israel Start-Up Nation lesz ott a mezőnyben. A WT alatti besorolású, azaz prokontinentális istállók közül hét induló már biztos az ötnapos magyar körversenyen.

A Tour de Hongrie programja:

1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km

2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km

3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km

4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 171 km

5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/Komka Péter
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018