Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A Chelsea legyőzte a Man Unitedet a kapushibák és a fejsérülések mérkőzésén

Az Arsenal szombati, a City elleni sikere után a Chelsea teljessé tette a londoni klubok diadalát a manchesteri klubokkal szemben. A Kékek 3-1-re nyertek a United ellen, így augusztus elsején tiszta londoni döntőt rendeznek a Wembley-ben.

Alkalmasint a sok fejsérülésről és David de Gea kapus hibáiról marad emlékezetes a 2020-as második elődöntői. A Chelsea hívei, persze, azt is szívesen feljegyzik, hogy csapatuk az elmúlt négy évben már harmadszor ejtette ki a Manchester Unitedet az FA-kupából, vagy azt, hogy minden sorozatot figyelembe véve két év után tudták ismét legyőzni a Vörös Ördögöket.

Ole Gunnar Solskjaer legénysége január óta először kapott ki, 19 mérkőzést játszott eddig veretlenül. A norvég edző vélhetően rosszul döntött, amikor az általában a kupameccseken szerepeltetett Romero helyett De Geát állított a kapuba, a spanyol két súlyos hibája is közrejátszott abban, hogy a kiegyenlített első félidő végén Olivier Giroud, majd a második játékrész elején Mason Mount is gólt szerezzen.

Miután a 71. percben a Rüdigerrel hadakozó Maguire lábáról saját kapujába került a labda, eldőlt a mérkőzés, hiába szépített a hajrában a büntetőt értékesítő Bruno Fernandes.

A játék nagyon sokszor, nagyon hosszú ideig állt, négyszer is komolyabbnak tűnő fejsérülést kellett kezelniük az orvosoknak. A legrosszabbul Eric Bailly járt, akit kórházba szállítottak.

Miután a Tottenham 3-0-ra legyőzte a Leicestert a Premier League-ben, s a Rókák az utolsó fordulóban a Manchester Uniteddel játszanak, a Chelsea-nek nagyon jó esélye van Frank Lampard első idényében a BL-indulás kiharcolására, s egyetlen lépésre van az FA-kupa megnyerésétől. Ugyanannyira, mint Mikel Arteta Arsenalja.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×