Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pixabay

Angliából venne válogatott szélsőt a Bayern München

Hamarosan pont kerülhet egy több mint egy éve húzódó átigazolási ügy végére. Német sajtóhírek szerint a Manchester City szélsője, Leroy Sané megállapodott a Bayern München vezetőivel.

A válogatott csatár, akinek édesapja, Souleyman is Bundesliga-futballista volt, a Ruhr-vidéken nőtt fel, a Wattenscheid, majd a Schalke 04, illetve a gelsenkircheni évek alatt rövid ideig a Bayer Leverkusen játékosa volt. 2016-ban igazolt a Manchester Cityhez, ahol tavaly nyárig nagyon sokat játszott, de Pep Guardiola gyakran – a játékos reményeinél jóval többször – csak csereként vetette be.

Ezért is vetődött fel, hogy Sané visszaigazol Németországba, mégpedig a Bayernhez, amely szinte egyedül tudna neki az angolokhoz hasonló feltételeket kínálni. Sanénak a mostani idény nagyon rosszul alakult eddig, súlyos sérülése miatt nem tudott játszani, ám úgy gondolja, a következő idényben már teljes értékű harcos lehet.

A Sport Bild értesülése szerint megállapodás született arról, hogy Sané öt évre a Bayernhez szerződik. Ugyanakkor a szélsőt 2021 nyaráig szerződés köti a Manchester Cityhez. Tavaly a City állítólag 150 millió eurót kért Leroy Sanéért, most lényegesen alacsonyabb eladási ár a reális. A Bayern állítólag 40 milliót kínál, jóval kevesebbet, mint amennyiért a City annak idején megvette a német válogatott csatárt.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×