Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Arculatot vált a magyar olimpiai csapat

Az alapszabály módosítása mellett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati közgyűlésén megválasztották az ötkarikás szervezet etikai bizottságát és bemutatták a Magyar Csapat új arculatát is.

A MOB honlapján olvasható beszámoló szerint Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az olimpiát megelőző esztendő mindig kiemelt jelentőségű a sportéletben, méltatta az idei eredményeket és beszélt arról is, hogy a kormány többletforrást ad a felkészüléshez, és támogatásáról biztosítja a Tokióra készülő sportolókat, sportszakembereket.

Az első napirendi pontban Kulcsár Krisztián az előző közgyűlés óta eltelt időszak eseményeiről számolt be. A MOB elnöke kifejtette, hogy az idei év "olimpiai vonatkozású" világbajnoki eredményei - a 8 arany, 4 ezüst és 3 bronz - biztatóak. A sportvezető elismeréssel beszélt a hazai rendezésű vb-kről, az Európa Játékokról, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról és a Strand Világjátékokról - ezeken összesen 241 magyar sportoló vett részt.

Beszélt arról is, hogy

Tokióban a rióihoz hasonló méretű csapatra számít a MOB - a mintegy 160 fős létszám függ a kvalifikációt szerző csapatsportoktól - és közel 13 éremre.

Megjegyezte, hogy az ország jelenleg 58 kvótával rendelkezik, ez a szám pedig majdnem megegyezik a négy évvel ezelőtti állapottal.

A MOB alapszabálya mellett - amely újdonságként a független etikai bizottság létrehozását, annak működését, és feladatait is magában foglalja - a felügyelő bizottság ügyrendje is változott. Vékássy Bálint, a MOB főtitkára azt mondta, a változtatásokra kettős célból volt szükség: egyrészt az önálló etikai bizottság létrehozása miatt, másrészt a szervezeti és működési szabályzattal való harmónia okán.

"Az alapszabály módosításának mai elfogadásával felállhat végre az önálló etikai bizottságunk. Azzal a szándékkal fogtunk hozzá összeállításának, hogy egy olyan, megkérdőjelezhetetlen hitelességű testület álljon föl, amelynek nem minden tagja kötődik a sporthoz, és amelyik kötődik, az is szemrebbenés nélkül meszelje el a MOB elnökét is, ha egy ügy úgy kívánja" - fogalmazott a MOB elnöke.

A közgyűlés - az elnökség javaslata alapján - az etikai bizottság tagjává választotta Beck Györgyöt (vízilabdázó, üzletember, sportvezető), Csák Jánost (közgazdász), Császári Attilát (úszó olimpikon, öttusázó, sportvezető, sportdiplomata), Hardy Ilonát (jogász, értékpapír-szakértő, üzletasszony), Kolbenheyer Zsuzsannát (sportvezető, ügyvéd, korábbi válogatott jégkorongozó), Sótonyi Pétert (Magyar Corvin-lánccal kitüntetett, Széchenyi-díjas orvos, egyetemi tanár, patológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja) és Vizi E. Szilvesztert (orvos, farmakológus, felfedező, az agy, az idegrendszer kutatója, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja).

Magyarock - Mi vagyunk

Vékássy Bálint bemutatta a Magyar Csapat új arculatát, annak elemeit, a kereskedelmi (csapat)logót, a "Magyarock"-at, valamint a "Mi vagyunk" szlogent. A sportvezető beszélt a közel 200 fős Magyar Csapat, mint "elitklub" létrehozásáról, annak kritériumrendszeréről.

A BOM a Magyar Sportért Közhasznú Alapítvány tevékenységét Szalay-Berzeviczy Attila elnök, a MOB elnökének stratégiai tanácsadója ismertette.

"A BOM szorosan együtt él velünk, egy remek ügyet visznek, kicsit terhet is levéve rólunk, úgyhogy alkalmankénti beszámolóira ugyanúgy számíthattok majd, mint ahogy a bizottságokéra és a Magyar Olimpiai Akadémiáéra is" - jegyezte meg Kulcsár Krisztián.

Szalay-Berzeviczy Attila a kettős karrierprogramról beszélt, melyet az üzleti élet prominensei, jelentős vállalatok támogatnak az alapítványon keresztül.

"Hat év alatt 110 sportoló összesen 85 millió forint támogatást kapott, ez 72 diploma megszületését segítette. Jelenleg 36 ösztöndíjasunk van, és reméljük, jövőre az olimpián legalább öt sportolónk fog versenyezni, olyanok, mint például Péni István sportlövő." - mondta.

Döntés született a sportolók, az őket segítő szakemberek olimpiai eseményekre történő nevezése és akkreditációja minimumkövetelményeinek elfogadásáról is. Ennek értelmében például a tokiói olimpiára a MOB akkor nevezi be a kvalifikációt szerző sportolót, ha a következő kritériumok egységesen teljesülnek: negatív doppingvizsgálati eredmény (a megnyitót megelőző 365 napban 4 darab negatív doppingvizsgálati eredmény, ezekből legalább 2 darab az olimpia évében, legalább 1 darab az olimpiát megelőző évben); az olimpiai esemény nyitóünnepségét megelőző 100 napban 1 darab negatív drogteszt eredmény; doppingellenes tájékoztatón való részvétel; sportolói szerződés aláírása; alkalmasság megállapítása, részvétel az Országos Sportegészségügyi Intézet szűrővizsgálatán; büntetlen előélet, valamint a sportoló nem áll fegyelmi- vagy doppingeljárás eredményeként jogerős eltiltás hatálya alatt.

A közgyűlésen elfogadták a hazai sportesemények megrendezésével kapcsolatos állásfoglalást. Elhangzott: a MOB feladatának tekinti, hogy szakmailag, erkölcsileg és lehetőségei keretén belül anyagilag is támogassa az olimpiai sportági szakszövetségeket abban, hogy nemzetközi események megrendezésére pályázzanak, valamint, hogy az elnyert eseményeket sikeresen megrendezzék.

A "Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja" címet adományoztak Faragó Juditnak (asztaliteniszező, sportdiplomata, a hazai szövetség egykori főtitkára, a nemzetközi szövetség volt vezérigazgatója, korábbi MOB elnökségi tag), Kunszt Gábornak (atléta, szakedző, testnevelő, sportvezető, a BHSE korábbi elnöke) és Regőczy Krisztinának (olimpiai ezüstérmes jégtáncos, műkorcsolyázó, edző, sportvezető, korábbi MOB elnökségi tag).

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×