Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Miklós Editnek meggyűlt a baja a friss hóval

Szezonbeli első, pályafutását tekintve 78. győzelmét ünnepelhette Lindsey Vonn a női alpesi sízők világkupa-sorozatának szombati, franciaországi állomásán.

Az amerikai versenyző szuper-óriásműlesiklásban diadalmaskodott Val d'Isere-ben, ahol az erős havazás miatt a tervezettnél rövidebb pályán bonyolították le a futamot. Az időjárás eleve programváltoztatásra kényszerítette a szervezőket, akik eredendően lesiklóversenyt írtak ki szombatra.

A 33 éves, összetettben négyszeres világkupa-első, olimpiai bajnok Vonn mögött 31 századmásodperces hátránnyal az olasz Sofia Goggia érkezett be másodikként, míg a harmadik helyet a norvég Ragnhild Mowinckel szerezte meg.

Miklós Edit is rajthoz állt, de a viadal honlapjának összefoglalója szerint kiesett. A magyar síszövetség az MTI-vel közölte, hogy a friss hóval gyűlt meg a baja a versenyzőnek.

Miklós Edit 52-es rajtszámmal indult, de a második mérési pont után kicsúszott, és már nem tudott visszatérni a pálya nyomvonalába - írta a szövetség.

"Amennyire lehetett, jól megcsinálták a pályát, de ha kicsúsztál a ruccsolt pályavonalról, akkor a friss hó megakasztott. Velem is ezt történt. Éppen, hogy sikerült a kapu között a zászló alatt átbújnom. De minden rendben, nem estem el, a térdem is remekül van!" - nyilatkozta Miklós Edit a verseny után.

Vasárnap, a tervek szerint 10.30-tól újabb szuper-G futamot rendeznek, melyen várhatóan Miklós Edit ismét versenyez.

Eredmények:

1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:4.86 perc

2. Sofia Goggia (olasz) 1:05.17

3. Ragnhild Mowinckel (norvég) 1:05.25

A szakági világkupa állása: 1. Tina Weirather (liechtensteini) 160 pont, 2. Jasmine Flury (svájci) 149, 3. Nicole Schmidhofer (osztrák) 130

Az összetett vk-ban: 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 521 pont, 2. Viktoria Rebensburg (német) 412, 3. Weirather 294, ...69. Miklós Edit 18

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×