Infostart.hu
eur:
386.72
usd:
328.6
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Korábbi szövetségi kapitánnyal menekülne a Haladás

Korábbi szövetségi kapitánnyal menekülne a Haladás

Michal Hippet nevezték ki a Swietelsky-Haladás labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

"Nagyon sok edzőt ajánlottak figyelmünkbe, néhányukkal tárgyaltunk is, referenciákat kértünk tőlük, végül Michal Hipp volt az, akivel megállapodtunk" - idézte Tóth Miklóst, a Haladás ügyvezető igazgatóját a klub honlapja.

Az 54 éves szlovák tréner a bajnokság végéig, 2018. június 30-ig írt alá szerződést. A klub egyetlen elvárást fogalmazott meg vele szemben: bent kell tartania a csapatot az első osztályban.

A beszámoló arra is kitér, hogy

a téli szünetben lesznek változások a játékoskeretben, több futballistától elköszönnek és lesznek érkezők is.

A játékos-pályafutása során középpályásként, illetve védőként számításba vett Hipp ötször szerepelt a csehszlovák, majd ötször a szlovák nemzeti csapatban, utóbbit társ szövetségi kapitányként irányította a 2012-2013-as időszakban bő egy évig. Emellett szlovák, cseh és orosz kluboknál állt alkalmazásban.

A Haladásnál Pinte Attila és Desits Szilárd lesz a segítője. Elődjét, az augusztusban távozott Mészöly Géza helyett ideiglenesen kinevezett Pacsi Bálintot múlt szerdán menesztették. Helyét a stadionavatóra szervezett, NK Osijek elleni gálamérkőzésen Vörös Csaba technikai vezető vette át.

A Haladás 15 forduló után 11 ponttal a 11., kieső helyen áll az NB I-ben.

A mostani a szombathelyi második, összességében pedig a harmadik edzőváltás az NB I-ben. A Haladásnál történt váltások között, októberben a Mezőkövesd irányítását Radványi Miklós helyett Kuttor Attila vette át.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×