Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.88
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Hüttner Csaba: nagy küzdelem várható a női kajak-válogatottban

Nagyon komoly küzdelem várható a női kajakválogatottban, ha a közelmúlt sikert elérő sportolói mellé a szülés után visszatér Kozák Danuta és Csipes Tamara, valamint felépülnek a sérültek is - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

Amikor az év elején két olimpiai bajnok kajakozó, Kozák Danuta és Csipes Tamara is bejelentette, hogy anyai örömök elé néz, a válogatott szövetségi kapitánya gondolkodás nélkül elfogadta volna a közelmúlt Európa- és világbajnoki eredményeit.

„Ha akkor valaki azt mondja, ilyen teljesítményt fog nyújtani a női válogatott, bárki aláírta volna. Viszont a válogatók és az Eb után kicsit

éhesebb lett a közvélemény, a csapat és én is.”

Hüttner Csaba emlékeztetett, hogy az Európa-bajnokságon Lucz Dóra 200, Takács Tamara pedig 500 egyesben győzött.

„Volt két olyan versenyző is, aki olyan időt produkált, amivel bármikor bármilyen körülmények között nagy világversenyt lehet nyerni. Úgy is utaztunk ki a világbajnokságra. Azzal azonban nem számoltunk, hogy Medveczky Erika egész éjjel rosszul lesz és ötven százalékos állapotban versenyez. Biztos vagyok abban, hogy ő is és Takács Tamara is meg tudta volna nyerni ezt a számot.”

Hüttner Csaba: nagy küzdelem várható a női kajak-válogatottban

Kozák Danuta gyermeke születése után már megkezdte a felkészülést – mondta a szövetségi kapitány.

„Csipes Tamara is kiemelkedő klasszis. Ha mindketten vissza tudnak térni, és ugyanazt a teljesítményt tudják hozni, mint előtte, akkor már

négy olyan magyar kajakozó lesz a világon, aki 1:48 belüli időt tud produkálni.”

Lucz Dóra számára ugyanakkor sok volt az U23-as és a felnőtt világbajnokság – értékelt a szövetségi kapitány.

„Kicsit fáradtabban versenyzett, mint a többi nemzetközi versenyén, neki kicsit hosszú volt így az idény. Fel kell építeni az edzőjének, nekünk pedig minden támogatást meg kell adnunk, mert kétszázon alkalmas arra, hogy az olimpián is dobogón legyen.”

Hüttner Csaba a folytatásban számol továbbá a vállproblémákkal küzdő Kárász Annával és a sérült Homonnay Lucával is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Az eladók diktálják a tempót az Egyesült Államokban

Az eladók diktálják a tempót az Egyesült Államokban

Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában iránykeresés zajlott, a magyar tőzsde viszont felülteljesített; az OTP és a Mol is nagyot emelkedett, előbbi új történelmi csúcsra került, utóbbi pedig fontos ellenállást tört át. Eközben egyre feljebb kerülnek ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák. A tengerentúlon egyelőre esés látszik; elindult ma a gyorsjelentési szezon, a JP Morgan egyre nagyobb mínuszban van annak ellenére, hogy a vállalat a vártnál kedvezőbb eredményekről számolt be. A héten jelent még a Bank of America, a Citigroup, és a Morgan Stanley is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×