Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Milák Kristóf: még mindig nem tudom, hogyan történt

Milák Kristóf: még mindig nem tudom, hogyan történt

A világbajnoki ezüstérmet érő úszásával még most sem elégedett Milák Kristóf, noha azt is elmondta, hogy mindent kiadott magából a vb-n. A 17 éves versenyző sok erőt merít a Duna Arénában történtekből.

Már tudatosult bennem, hogy világbajnoki ezüstérmes lettem, de azt még nem tudom, pontosan hogyan történt - mondta Milák Kristóf az InfoRádió kérdésére. A 17 éves sportoló nem büszke a döntőbeli úszására, az lehetett volna technikailag jobb, de mindent megtett a sikerért.

Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya megjósolta a döntő előtt, hogy Milák érmes helyen végez majd. Erről az érdi versenyző azt mondta: nagyon jót tett neki a biztatás, ám nem hitte volna, hogy ilyen jól szerepel.

Élvezte az úszást a férfi vegyesváltóban is, és alig maradt el a 100 méter pillangón döntős idejétől.

„Mentálisan erősítettük egymást a többiekkel, azt mondogattuk, ez már örömúszás. A váltó után sokat néztük még a lelátót, hogy

elraktározzuk azt az érzést, látványt, ami az uszodában ért minket egy hét alatt, és lehet, hogy soha többet nem lesz hasonló. Be kell osztanunk ezt az erőt, amit most kaptunk”

– fejtette ki.

Milák Kristóf elmondta, még nincs meg a pontos helye az ezüstéremnek, de majd bekerül a vitrinjébe.

A 17 éves úszó készül az indianapolisi junior vb-re, így hamarosan edzőtáborba vonul.

Az interjút teljes terjedelmében meghallgathatják csütörtök este fél nyolctól az InfoRádió Vegyesúszás című magazinműsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×