Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Bravúrokban reménykednek az asztaliteniszesek

A női és férfi válogatott kapitánya is bravúrokat remél játékosaitól a kedden kezdődő budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon, amelyen 44 ország 254 pingpongozója, köztük 12 magyar indul.

A női együttest irányító Téglás Péter - aki január végén távozik posztjáról, így tulajdonképpen ez lesz az utolsó világversenye a válogatott élén - azt mondta: nagyon örülnek, hogy hosszú idő után ismét Magyarországon lesz a kontinensviadal.

"Amikor legutóbb itt rendezték az Eb-t, 1982-ben, gyerekként én is kint voltam és szurkoltam a mieinknek. Most is nagyon bízunk a nézők támogatásában" - fogalmazott.

Egyesben Póta Georgina, Lovas Petra, Pergel Szandra, Madarász Dóra és Nagyváradi Mercédesz, párosban pedig Póta a svéd Matilda Ekholmmal, Pergel Madarásszal, míg Lovas a szlovák Eva Odorovával áll asztalhoz a Tüskecsarnokban.

A szakember szerint reálisan Pótától és a Póta, Ekholm párostól várható kiemelkedő eredmény, de minden játékosától azt várja, hogy legalább a kiemelési helyének megfelelően teljesítsen, és reménykedik néhány bravúrban is. A Berlinben légióskodó Póta kijelentette: a hazai közönség előtt egyértelműen az a célja, hogy érmet nyerjen egyesben, miután ötször volt már negyeddöntős.

Aranyosi Péter, a férfiak szövetségi kapitánya azt szeretné, ha tanítványai meglepetést okoznának.

"Azt gondolom, erre elsősorban párosban és vegyes párosban nyílik lehetőség - mondta. - Titkon reménykedem benne, hogy versenyzőink bejutnak a tizenhat, esetleg a nyolc közé, de ehhez szerencse, meg persze nagy bravúr kell. Úgy érzem, mindenképpen előny a játékosoknak, hogy hazai közönség előtt szerepelhetnek, bár ez azért mindenkiben másképpen csapódik le."

A férfiaknál egyesben Pattantyús Ádám, Kosiba Dániel, Lakatos Tamás, Szudi Ádám és Majoros Bence lesz érdekelt, míg párosban a Lakatos, Szudi és az Ecseki Nándor, Majoros kettős képviseli Magyarországot.

Vegyes párosban három duónak lehet majd szurkolni: Póta a finn-magyar állampolgárságú Oláh Benedekkel, Szudi Pergellel, Nagy Krisztán pedig a horvát Andrea Pavloviccsal áll asztalhoz.

A kontinensviadalra remek mezőny gyűlt össze, a férfi, illetve női európai ranglista első tíz-tíz helyezettje közül egy-egy hiányzik a nevezési listáról - a férfiaknál a német Bastian Steger, a hölgyeknél pedig a lengyel Li Qian -, de a két egyéni címvédő, a német Dimitrij Ovtcharov és a román Elizabeta Samara ott lesz a résztvevők között.

A kvalifikációs mérkőzéseket kedden és szerdán rendezik, a főtáblás küzdelmek csütörtökön rajtolnak, illetve a vegyes párosoknál már szerdán este kezd az elitmezőny. Egyesben 64-es, párosban pedig 32-es a főtábla. Egyesben csak a nyolcadik helyen kiemelt Póta és a 27-edikként rangsorolt Lovas Petra főtáblás magyar részről, míg párosban a Póta, Ekholm, a Pergel, Madarász, illetve a Lakatos, Szudi, továbbá a Póta, Oláh duónak nem kell selejtezőt játszania.

A döntőkre pénteken (vegyes páros) és vasárnap kerül sor a budapesti Eb-n.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×