eur:
389.45
usd:
361.59
bux:
68448.88
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Horvátországban készül tovább Douchev-Janics Natasa

Douchev-Janics Natasa számára a korábbi súlyos gerincsérve miatt az előző szezon is nehéz volt. A Győr kajakozója úgy érzi, még az év második felében sem tudta kihozni magából a maximumot emiatt, ám most úgy érzi, lehet esélye kijutni a riói olimpiára - mondta el a horvátországi edzőtáborozásra készülő klasszis az InfoRádiónak.

A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó számára az elmúlt szezon a visszatérésről szólt, ebben korábbi sérülése sem tudta igazán meggátolni.

"Volt már könnyebb esztendőm is, 2015 kicsit nehezen indult be, mert az év elején nem igazán tudtam terhelni magamat, és még év vége fele sem voltam teljesen egészséges. A szezon második felében aztán már egyre jobban teljesítettem, egyre jobban bírta a derekam is a terhelést" - mondta a 19-szeres világbajnok az InfoRádió Víztükör című magazinműsorában.

Azért egy világbajnoki ezüstérem 200 párosban a mindössze 17 éves Homonnai Lucával összejött augusztusban Milánóban. Douchev-Janics Natasa azonban rendre csak a győzelemmel elégedett.

"Mindig úgy állok egy versenyhez, hogy nyerni szeretnék, ez tavaly mindössze kétszer sikerült. Erre a kettőre büszke is vagyok: az egyik a 200 páros válogatója Lucával, a másik pedig az országos bajnokságon a 200 egyes. Most viszont Rióra készülök már és sokkal jobban vagyok, úgy érzem, lehet esélyem kijutni" - jelezte.

A milánói dobogós helyezés ellenére már nem Homonnai Lucával készül - a fiatal tehetség az Egyesült Államokban készül Fazekas-Zur Krisztina csoportjában.

"Minél jobb fizikai formába szeretnék kerülni most a téli alapozási időszakban, tél végére szerintem a 16 kilométer jó iramú futás is meglehet, nem állok rosszul erőnlét szempontjából, ez az úszásból is látszik. Még nem tudom, hogy mely számokkal fogok majd kiemelten foglalkozni, most magamra koncentrálok. Az első válogatón majd kiderül, mire lesz érdemes figyelni. Azért a szolnoki Bodonyi Dórával már néhányszor összeültünk kipróbálni, mit tudunk párosban. Nem félek a kihívásoktól az edzésen sem, motivált vagyok, be van táblázva a következő időszak. Ha nem is sikerül Rió, legalább megpróbáltam" - fejtette ki.

Bár sokan mennek a tengerentúlra edzőtáborozni, Douchev-Janics Natasa számára ezúttal Horvátország lesz a célállomás.

"Nekem nem vált be, hogy messzire menjek. Azért remélem egy kicsit jobb idő lesz, mint itthon szokott, és legalább hóesés nem vár ránk... A szolnokiak is Horvátországba mennek, és nem az a lényeg, hogy hol van az ember, hanem az, hogy kikkel" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A pesti Csikágó újraéled

A pesti Csikágó újraéled

Budapest talán egyik legtöbbször sztereotipizált városrésze a VIII. kerület. A negatív konnotációktól most elvonatkoztatva gondoljunk csak bele, hogy a területén található a Palotanegyed, illetve megannyi ismert galéria választotta ezt a környéket székhelyéül. A nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Műtárgyak Éjszakája Fesztivál idén több mint 100 művészeti programot sorakoztat fel. Ezekből válogattunk számotokra, különös figyelmet fordítva a VIII. kerület művészeti, kulturális sokszínűségére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×