eur:
388.97
usd:
360.78
bux:
68667.69
2024. május 7. kedd Gizella

Vívó-vk - Somfai Péter bronzérmes Bernben

Somfai Péter a harmadik, Berta Dániel pedig a hetedik helyen végzett a férfi párbajtőrözők berni világkupa-versenyén, amelyen 261 vívó indult.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint hat magyar szerepelhetett a főtáblán, ahova az idén világbajnok Imre Géza, illetve az ugyancsak idén Eb-bronzérmes Boczkó Gábor a világranglistán elfoglalt helyezése alapján kiemeltként, Somfai, Berta, Siklósi Gergely és Szényi Péter pedig a selejtezőből került fel.

A két kiemelt magyar az első fordulóban kikapott, de ennek most nem volt különös jelentősége, mivel az elsődleges cél az, hogy a válogatott szerezzen kvótát a riói olimpiára, ehhez pedig már vasárnap szükség lenne kiemelkedő eredményre. Négy csapat világkupa-verseny van még hátra, jelenleg a hetedik a ranglistán a magyar válogatott és a legjobb ötbe kell kerülnie. A franciák és az ukránok biztos kijutónak számítanak, a többi helyre szoros a verseny a németekkel, oroszokkal, svájciakkal és az olaszokkal.

Szényi és Siklósi ugyancsak az első fordulóban fejezte be szereplését, Somfai és Berta viszont eredményesen vívott és szépen menetelt előre. Mindkettőjüket a holland Bas Verwijlen állította meg, Bertát a negyeddöntőben 15-10-zel, Somfait pedig az elődöntőben hosszabbításos asszóban, 13-12-vel.

Berta életében először jutott felnőtt vk-n a legjobb nyolc közé, míg Somfainak volt már korábban hasonló eredménye kétszer, de a svájcinál kevésbé színvonalas versenyeken.

Címlapról ajánljuk
Nézőpont: a Tisza előzi a DK-t, a Momentum a tavasz nagy vesztese

Nézőpont: a Tisza előzi a DK-t, a Momentum a tavasz nagy vesztese

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredményei szerint egy hónappal az európai parlamenti választás előtt a Fidesz–KDNP listája vezet 48 százalékkal, Magyar Péter pártja, a Tisza Párt a második 21 százalékkal, a DK–MSZP–Párbeszéd koalíció áll a harmadik helyen 12 százalékkal. Őket követi a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 7 százalékkal, a Mi Hazánk pedig 5 százalékon van, a tavasz vesztese a Momentum lehet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, a magyar tőzsdén a Richter a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitart a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban vannak, míg Amerikában óvatos emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×