Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Storck így értékeli a görögországi vereséget

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a csapat mindent megtett a győzelemért vasárnapi, utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén, melyen 4-3-ra kikapott Görögországban.

A nemzeti együttes így Észak-Írország és Románia mögött a harmadik helyen maradt a csoportban.

"Hibáztunk a meccs elején, ezért hátrányba kerültünk, de felülkerekedtünk rajta, egyenlítettünk és fordítottunk is. Mindent megtettünk a győzelemért, a játékosaim mindent kiadtak magukból, nem tehetek szemrehányást nekik. Mindkét csapat sokat kockáztatott a győzelemért, ezért volt ennyi gól" - közölte a mérkőzés után a magyarok német szakvezetője, hozzátéve: tudták, hogy nem a saját kezükben van a sorsuk, és a románok nyertek a Feröer-szigeteken.

"Így nekünk az marad, hogy izgulunk hétfőn és kedden" - mondta Storck.

Görög kollégája, Kosztasz Canasz kiemelte, azért játszottak, hogy nyerjenek, és végre megízlelhették a győzelmet.

"Ezen a meccsen lehet szidni a védelmet, de a mai futballban nem könnyű négy gólt szerezni, és nekünk sikerült. Most van időnk elemezni és változtatni a jövő ősszel rajtoló világbajnoki selejtezősorozatig" - jelentette ki a kapitány.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×