Infostart.hu
eur:
385.41
usd:
330.89
bux:
119601.04
2026. január 14. szerda Bódog

Előrehozott tisztújítás az úszószövetségben

A tisztújítás előrehozataláról döntött a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) rendkívüli elnökségi ülésén két héttel azután, hogy Guadalajara visszalépése után Magyarország vállalta a 2017-es vizes világbajnokság megrendezését.

A MÚSZ szerdai tájékoztatása szerint Gyárfás Tamás elnök közölte, óriási kihívás a vb előkészítése, ugyanakkor a megszokott menetrend szerint épp a vb-szervezés közepén, 2016 végén lenne esedékes a szövetség vezetőinek megválasztása. Ezért az elnökség elfogadta, hogy módosított időpontban, május 22-én tartsák az évi rendes közgyűlést, ahol öt évre választják meg a sportág új vezérkarát.

"Szükségszerű az elnök és az elnökség lemondása, hiszen felelőtlenség lenne, ha közel fél évvel a hazai világbajnokság előtt mutatkoznának be a nemzetközi és itthoni partnereiknek mindazok, akik egy 2016 végén rendezett választáson bizalmat kapnak" - jelentette ki Gyárfás Tamás, hozzátéve: ha a tagság másban látja azt az erőt, ami a sikeres vb-hez szükséges, akkor az elnökség emelt fővel távozik, hiszen úgy helyénvaló, ha a vb sikeréért felelősséget vállalók a tennivalókat az elejétől a végéig viszik.

Címlapról ajánljuk
Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője értékelte a helyzetet az InfoRádióban. A decemberben mért éves árdrágulás alacsonyabb volt, mint a novemberi 3,8 százalékos érték, tehát egy „érdemi dezinfláció” volt látható decemberben.

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×