Infostart.hu
eur:
362.93
usd:
314.12
bux:
150447.99
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Javult valamelyest Michael Schumacher állapota

A grenoble-i kórház orvosai délelőtt azt közölték: éjszaka ismét megműtötték a síbalesetet szenvedett hétszeres Formula 1-es világbajnokot, mert az elvégzett vizsgálatok után újabb operáció vált szükségessé annak érdekében, hogy csökkentsék a nyomást a koponyájában. Az orvosok úgy fogalmaztak: "jobban van, mint tegnap", de az autóversenyző még nincs túl az életveszélyen.

A második, kétórás műtéttel sikeresen eltávolítottak egy vérrögöt, ami némi javulást hozott - mondta a kórház igazgatója. Ugyanakkor a műtét utáni vizsgálat további bevérzéseket mutatott, ezért nem lehet kijelenteni, hogy elmúlt az életveszély, a következő órák kritikusak - tette hozzá az igazgató. Michael Schumachert továbbra is mesterséges kómában tartják.

A hétszeres Formula 1-es világbajnok pilóta vasárnap szenvedett súlyos síbalesetet a francia Alpokban, Meribel üdülőhelyen.

A pénteken 45 éves német autóversenyző a francia média szerint 14 éves fiával volt, menedzsere azonban csak annyit közölt, hogy nem volt egyedül. Vasárnap 11 óra körül két kijelölt sípálya között siklott le, amikor nagy sebességgel bukott, és feje egy sziklának csapódott. A Bild című napilap legfrissebb számában arról írt, hogy Schumacher bukósisakja az ütés erejétől kettétörött. Az orvosi stáb szerint sisak nélkül valószínűleg nem élte volna túl a balesetet.

Németországból és a világ több más országából politikusok, neves közéleti személyiségek és sportolók egymás után fejezték ki azt a reményt, hogy a világhírű versenyző felépül a balesetből. Angela Merkel kancellár szóvivője útján tudatta, hogy a németek millióihoz hasonlóan őt magát és egész kormányát mélységesen megrázták a történtek. Merkel reményének adott hangot, hogy Schumacher ismét győzedelmeskedik, és felgyógyul a rendkívül súlyos balesetből. A kancellár kormánya nevében erőt és kitartást kívánt Michael Schumacher családjának.

Bill Clinton volt amerikai elnök Twitter-üzenetben hangsúlyozta, hogy imádkozik Schumacherért és családjáért. Mielőbbi felépülést kívánt a Forma-1 legeredményesebb versenyzőjének a Barcelona futball csapatának több játékosa. Niki Lauda korábbi háromszoros világbajnok Forma-1-es pilóta az osztrák televízióban úgy fogalmazott: "Imádkozom istenhez, hogy minden rendben legyen, de sajnos jelenleg nem így fest a helyzet".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 14. 11:44
×
×