Infostart.hu
eur:
363.6
usd:
315.09
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Új vezetőedző a Ferencváros élén

A német Thomas Doll lett a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Ferencváros új vezetőedzője.

A FTC szerdai közleménye szerint a játékosként 18-szoros német válogatott szakember mindenben megállapodott a klub vezetőivel, azt azonban az MTI kérdésére sem hozták nyilvánosságra, hogy meddig írt alá.

Doll a holland Ricardo Monizt váltja a kispadon, utóbbi szerződését december 1.-én bontották fel.

A 47 éves új vezetőedző futballistaként többek között a Hamburg és a Lazio csapatában is játszott, az olasz klub 1991-ben átigazolási rekordot jelentő 15 millió márkát fizetett érte, amivel abban az időszakban ő volt a világ legértékesebb játékosa.

Edzői pályafutását a Hamburgban kezdte, 2002-től a tartalékcsapatot irányította, két évvel később vette át az első csapatot, amellyel első szezonjában kiharcolta az Intertotó Kupában való indulást, és meg is nyerte a sorozatot. Ennek köszönhetően a Hamburg indulhatott az UEFA Kupában, amelyben a nyolcaddöntőig jutott.

A 2007/2008-as szezonban kinevezték a Dortmund élére, amelyet a Német Kupa döntőjébe vezetett, majd dolgozott még a Genclerbirligi, valamint az al-Hilal csapatánál is.

2005-ben a Kicker magazin Dollt az év emberének választotta, ebben a szezonban ugyanis látványos és roppant eredményes, a Bundesligában szinte példátlan fejlődésen ment keresztül keze alatt a Hamburg csapata.

Címlapról ajánljuk

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×