Infostart.hu
eur:
386.23
usd:
331.9
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Real Madrid: "Semmi sem lehetetlen!"

"Semmi sem lehetetlen" - hirdeti egy felirat a napokban a Real Madrid öltözőjében. Az üzenet világos: meg kell próbálni fordítani a Borussia Dortmund elleni BL-elődöntőben. Az ebben a sorozatban még veretlen németek 4-1-es előnyről kezdik a visszavágót ma este a Bernabéuban.

Jürgen Klopp csapata ebben a kiírásban játszott már a Real Madrid vendégeként, egészen a 89. percig vezetett a Bernabéuban, aztán Mesut Özil kiegyenlített. A 2-2-vel boldogan kiegyeznének a németek most is, akiknek, persze, még egy nem is olyan nagyon szűk vereség is belefér. Az első mérkőzésen - elsősorban a négy gólt szerző, lengyel Robert Lewandowski vezérletével - szinte csodát tettek. A BL-történet egyik legfölényesebb elődöntős győzelmét aratták.

 

"Semmi sem lehetetlen" - hirdeti a madridi felirat, s a klub története olyan gazdag, hogy lehet példát találni benne sztárcsapatok elleni fordításra is. Az Inforádió portálján is emlegettük már az akkori angol bajnok, a Derby County elleni feltámadást, 1976-ban éppen egy 4-1-re elveszített "odavágó" után következett a legendássá lett 5-1-es győzelem.

 

De akad példa a nyolcvanas évek közepéről kettő is: Az 1984-1985-ös idényben (ekkor vívta a madrid a döntőt a Videotonnal!) az Anderlecht elleni 0-3-t 6-1, egy sorozattal később, ugyancsak az UEFA Kupában, a Borussia Mönchengladbach elleni 1-5-t 6-1 követte. Azaz: német csapat ellen is sikerült már a bravúr.

 

Mindazonáltal erre most kevés az esély. Amióta José Mourinho a Real Madrid edzője, a csaat mindig bejutott a BL elődöntőjébe, de ott mindig ki is esett, először a Barcelona, majd a Bayern München ellen. ha idén is így lesz, a német klubok lesznek a Mourinho-éra Realjának mumusai.

 

Alapkérdés lehet, hogy kap-e gólt a madridi védelem, mert ha igen, még a hosszabbításhoz is négyet kell lőni. Az eddigi mérkőzéseket a sorozatban csak egyszer zárta kapott gól nélkül a Real Madrid, a 18 beszedett gól a legrosszabb mutató a még versenyben lévő négy csapat között.

 

A Madrid szinte a legjobb összeállítáásban veszi fel a harcot, ahogyan egy héttel ezelőtt Lionel Messi esetében, most Cristiano Ronaldo kapcsán sincs kétség, dacára a dortmundi meccs utolsó pilalnataiban kapott rúgásnak, játszani fog. Álvaro Arbeloa nem játszhat, s a Marca úgy tudja, Pepe és némi meglepetésre Sami Khedira is kimarad. Előbbi "bűne", hogy Lewandowski négy gólt lőtt mellette, utóbbi kihagyása Di Mariának csinálhat helyet a csapatban. Luka Modric és az argentin is kez várhatóan, a jobbhátvéd pedig Essien lesz.

 

A németeknél mindenki hadrafogható, így Felipe Santana, vagy a korábbi Madrid-játékos, Nuri Sahin csak a kispadra ül. A mérkőzés 20.45-kor kezdődik, a Sport TV közvetíti. 

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×