Infostart.hu
eur:
385.92
usd:
330.82
bux:
118499
2026. január 13. kedd Veronika

Így fejlesztik Michelisz versenyautóját

A hétvégén Szlovákiában, azt követően pedig a Hungaroringen versenyez majd a Túraautó-világbajnoki mezőny. A magyar privát világbajnok, Michelisz Norbert bízik abban, hogy a hazai közönség előtt megismételheti az előző évek sikereit.

Szerencsére a pályát már ismerem, tavaly nagyon pozitív tapasztalataim voltak a vonalvezetésről, az első pillanattól nagyon magabiztosan éreztem magam az autóban. Ennek volt köszönhető a pole pozíció és a majdnem futamgyőzelem a 2012-es szlovákiai versenyhétvégén. Bízom benne, hogy ezt a tavalyi formámat át tudom menteni ezen a pályán az idei évre is. A Honda úgy tűnik, hogy elég jó autó, bízom benne, hogy most már a szerencse is picit mellénk pártol.

Az első két futam meglehetősen peches volt. Sikerült-e ennek ellenére tanulni az autó viselkedését, beállításait?

Abszolút. Minden egyes megtett kilométer - főleg versenykörülmények között - hasznos. Sajnos mind a két versenyhétvégén, Monzában és Marokkóban is volt néhány etap, ami nehezebben alakult, mint ahogy szerettem volna. Emiatt egy kicsit később is tudtam megérkezni a saját-, és az autó határaihoz, mint szerettem volna, de bízom benne, hogy az eddig megszerezett információkat rendszerezve már egy sokkal biztosabb alappal indulhatunk a szlovák versenyhétvégén.

Szlovákia után a magyar verseny következik a Hungaroringen. Felfoghatjuk a mostani hétvégét úgy, mint egy főpróbát a hazai verseny előtt?

Igen, abszolút. Tudom, hogy nagyon sok szurkolóm fog kilátogatni a Szlovákiaringre, ilyen szempontból is tekinthető ez számomra egy kicsit felkészülésnek, mert nem csak autóhoz és magához a versenyzéshez szokhatok vissza, hanem felkészülhetek arra az embertömegre is, ami majd a Hungaroringen fogadni fog. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, nagyon sokan fognak kijönni a szlovákiaringi versenyhétvégére. Bízom benne, hogy a Hungaroringen majd legalább olyan sikeres versenyhétvégét tudok majd zárni, legalább ugyanannyi szurkoló előtt, mint az elmúlt években.

Az autó erejét a mezőnyben most már nagyjából fel lehetett mérni. Ennek tudatában milyen eredménnyel lenne elégedett Szlovákiában?

Összességében nagyon pozitívak voltak a tapasztalatok az autóval, és autóban rejlő lehetőségekkel kapcsolatban. A legutóbbi versenyhétvégén Gabriele Tarquini pole pozíciót szerzett, és az is látszik, hogy az autót rohamléptekben fejlesztik, tehát én azt gondolom, hogy a Honda még erősebb lesz a Szlovákiaringen és utána a Hungaroringen is, mint Marokkóban volt. Nagyon-nagyon bízom benne, hogy a két pálya vonalvezetése is feküdni fog az autónak. Reálisnak tartom azt, hogy valamelyik szlovákiai versenyfutamon az első ötben végezzünk, akár egy kis szerencsével a dobogó közelébe is kerülhetek. Az erősorrend egyelőre még a Chevrolet elsőségéről szól, de biztos vagyok benne, hogy az év folyamán a Honda ezt a hátrányt le fogja dolgozni, és ha van egy kis szerencsénk, akkor a szezon második felében már ez az autó lehet a mérce.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×