Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
321.43
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Milliárdos költségvetéssel indult újra a Bozsik-program

Az OTP Bank, valamint a Mol is támogatja az újra indított Bozsik-programot, amelynek éves költségvetése összesen 1,16 milliárd forint. Ebből 400 millió az állami támogatás, a fennmaradó összeget pedig a két cég állja.

Az erről szóló megállapodást Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, egyben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, Vági Márton, az MLSZ főtitkára, valamint Nyilasi Tibor, az MLSZ sportigazgatója jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatón.

A program meghatározó eleme a szövetség stratégiájának egyik alappillérét képező, a "Magyar Tehetség Útja Európa Élvonalába" utánpótlás-fejlesztési koncepciónak. A megállapodás értelmében a két vállalat a programot, azon belül pedig célzottan a gyermeklabdarúgás "BOZSIK - Gyermek Intézményi Programját", valamint az utánpótlás korosztályos válogatottakat támogatja. A program elnevezése mostantól hivatalosan OTP-Mol Bozsik-program. Az új programban jelentős változás, hogy a 3-tól 21 éves korig foglalkozik a fiatalokkal.

"A Bozsik-program újraindításától azt várjuk, hogy a tudatosan tervezett és széles körben menedzselt utánpótlás-nevelés révén hamarosan a mainál is sokkal több tehetséges fiatal focista kerül a pályákra, és ez belátható időn belül érezhető javulást jelent a hazai labdarúgás színvonalában" - mondta Csányi Sándor.

"A Bozsik program fő célkitűzései a tömegesítés, a tehetségkutatás és a tehetségek fejlesztése. Ennek elérése érdekében a szövetség egységes, átlátható rendszert épít, amely naprakész, hiteles és ellenőrizhető formában regisztrálja a programban résztvevő labdarúgókat. A verseny és képzési rendszer kialakítása megfelel az UEFA és a FIFA szakmai követelményének" - tette hozzá Nyilasi Tibor, az MLSZ sportigazgatója.

"Ez a program mindenkinek szól, aki a labdarúgással akar foglalkozni." - nyilatkozta Vági Márton, az MLSZ főtitkára, aki hozzátette: legalább tízéves távlatban gondolkoznak.

Czene Attila, sportért felelős államtitkár azt mondta: "Szeretném megköszönni ennek a két cégnek azt az áldozatos munkát, amelyet a magyar sportért tesznek."

A Bozsik-program 2002-ben indult, ám egy évvel később anyagi gondok miatt félbeszakadt. A Bozsik-program második ütemének indítására 2004 októberében került sor - akkor az OTP és a Mol 550 millióval szállt be -, egy évvel később az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) az "Európa legértékesebb utánpótlás-nevelési programja" címmel tüntette ki. 2006 februárjában a támogatók visszalépése miatt azonban időszakosan megszűnt. Csányi Sándor tavalyi hivatalba lépését követően ismét életre hívták a programot.

A sajtótájékoztatón szóba került az MLSZ új pályaépítési programja is, ennek kapcsán elhangzott, hogy várhatóan évente 8-10 milliárd forintot költenek majd grundokra, amatőr és profi pályákra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×