Infostart.hu
eur:
385.14
usd:
331.68
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Botrány az Eb-selejtező előtt: megverték a biztonsági őrök a kíváncsiskodó szurkolót

Az újpesti Szusza Ferenc Stadionnál a biztonsági emberek békés szurkolót is megvertek, miközben ezrek várakoztak, hogy bejussanak a magyar-moldáv labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre - mondta az InfoRádiónak Papp Zsombor futballszurkoló, aki arról is beszélt, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök is csak nézték a biztonságiak erőszakos viselkedését.

A szurkoló az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: a keddi, este fél kilenckor kezdődött Magyarország-Moldávia Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre nyolc óra öt perckor érkezett a Szusza Ferenc Stadion Mildenberger utcai bejáratához, amelytől már mintegy száz méterre volt a tömeg vége. A szurkolókat a szűk utcába szorították be.

Papp Zsombor szerint mintegy kétezren lehettek előtte. Végül 45 perces sorban állás után jutott el a bejárati kapuhoz, amelynek csak az egyik fele volt nyitva. Húsz-harminc biztonsági őr állt ott, akik a szurkoló elmondása szerint semmit sem csináltak.

Az előtte álló drukker a bejutásnál megkérdezte az egyik biztonsági embert, hogy miért nem nyitják ki a kapu másik felét, mire leteperték és ütni kezdték.

Úgy tűnt, az őrök felfokozott állapotban vannak, mintha arra vártak volna, hogy mikor tudnak valakibe belekötni és valakit megütni - mondta a szurkoló, akivel a helyszínen tartózkodó rendőrök közölték: ők nem azért vannak ott, hogy a mérkőzést biztosítsák.

Ezek szerint bárkit megverhetnek, a rendőr nem azért van, hogy bármit is tegyenek ez ellen - fűzte hozzá Papp Zsombor.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×