eur:
389.01
usd:
361.34
bux:
68698.95
2024. május 7. kedd Gizella

Továbbjutott a Debrecen a Bajnokok Ligájában

A Debrecen hazai környezetben 3-2-re legyőzte az észt Levadia Tallinn együttesét, ezzel bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába.

A magyar bajnok gyorsan hátrányba került, ám Adamo Coulibaly, valamint Kulcsár Tamás góljaival már az első félidőben megfordította a találkozót. A szünet után hamar egyenlített a Tallinn, Szakály Péter azonban egy perccel később ismét előnyhöz juttatta a hajdúsági együttest, sőt, ez a találat el is döntötte az összecsapást.

Herczeg András csapata a következő körben a svájci bajnok FC Basellel találkozik majd, az első mérkőzést jövő héten rendezik. Amennyiben ott továbbjut, akkor még egy selejtezős párharcot kell nyernie a csoportkörbe kerülésért, kiesés esetén pedig az Európa Liga selejtezőjének utolsó körébe kerül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Csapást szenvedett az orosz logisztika, beiktatták Vlagyimir Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Csapást szenvedett az orosz logisztika, beiktatták Vlagyimir Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Ma iktatták be Vlagyimir Putyin orosz elnököt újabb hat évre. Két orosz ügynök merényletet tervezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×