Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
325.6
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Hiddink távozása esetén is segít

Bár várhatóan csak nyárig marad a Chelsea labdarúgó-csapatának kispadján Guus Hiddink, a holland szakvezetőnek komoly beleszólása lesz abba, a londoni klub kiket igazoljon.

Bruce Buck, a Chelsea elnöke kiemelte: kikérik Guus Hiddink tanácsait a nyári átigazolásokkal kapcsolatban, akkor is, ha már nem ő lesz a menedzser. A holland edző a nyárig biztosan a Kékek edzőjeként dolgozik, és bár már több játékos felszólalt a maradása mellett, egyelőre úgy tűnik, júniustól kizárólag az orosz válogatott felkészülését irányítja.

A nyári átigazolási időszak során várhatóan fiatalok labdarúgókkal erősít a Chelsea, hiszen a mostani keretből többen is már elmúltak 30 évesek. A klubelnök egy korábbi nyilatkozatában 3-5 új játékosról beszélt, miközben lesznek, akik távoznak a londoni klubtól. Michael Ballack szerződése a nyáron lejár, kérdés, hogy a Chelsea akarja-e fizetni még néhány évig a német középpályás csúcsgázsiját, a heti 130 ezer fontot.

Nem hiszem, hogy több hibát követtünk volna el az átigazolásokban, mint a többi klub - mondta Bruce Buck arra reagálva, hogy nem minden futballista váltotta be a hozzá fűzött reményeket a Kékeknél. A nyáron igazolt Deco csak pár hétig játszott jól, majd folyamatosan sérüléssel bajlódott, míg a 2007-ben megvett Florent Malouda sem tudta megismételni lyoni teljesítményét.

A Chelsea-hez kapcsolódó hír, hogy Nicolas Anelka lábujjsérülés miatt három hétre kidőlt, így várhatóan a Liverpool elleni BL-negyeddöntő első meccsén sem léphet pályára.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×