Infostart.hu
eur:
364.46
usd:
324.31
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Roman Abramovics eladná a Chelsea-t az araboknak?

Szenzációs értesülést hozott nyilvánosságra a Times vasárnapi kiadása: Roman Abramovics, aki ugyan jelentős összegeket veszített az elmúlt hónapokban a pénzügyi válság következményeként, ám még így is a brit futball harmadik leggazdagabb szereplője, el szándékozik adni a Chelsea-t arab befektetőknek.

Megbízottjai máris elrepültek Szaúd-Arábiába és Dubajba, hogy a Golf-öböl térségéből származó befektetők érdeklődését felmérjék. Az egyik megbeszélést a szaúdi királyi család egyik tagjával folytatták - de a források nem említik, hogy ő lenne az egyik reménybeli vásárló.

A Chelsea sajtóosztálya a kiszivárgott információkat olvasva fontosnak érezte nyilatkozatot kiadni. Ebben az áll, hogy teljesen elképzelhetetlen, hogy Roman Abramovics túladjon a klubon. Teljes mértékben elkötelezett a folytatás mellett. Ugyanakkor a klub életét közelről figyelők szerint, nagyon is elképzelhető az eladás - ha a Chelsea nem tudja tavasszal végre megnyerni a Bajnokok Ligáját.

A számítások szerint 2003 nyarán 60 millió fontért vette meg a klubot, majd nyolcvanmilliót költött a tartozások kiegyenlítésére. Azt követően közel ötszázmillió fontot költött a játékosok vásárlására.

A mostani tranzakció jó lehetőséget kínálna arra, hogy visszanyerje a befektetett pénzt. Szombaton egyébként 15 perccel a mérkőzés vége előtt otthagyta a Chelsea mérkőzését a Stamford Bridge-en - így aztán nem látta már sem Belletti, sem Lampard gólját, amelyekkel a Kékek fordítottak a Stoke ellen.

Angol elemzők szerint a Chelsea legalább 800 millió fontba kerülne, ez a négyszerese annak, amennyibe a Manchester City került. Közgazdászok úgy tartják, egy rendszeresen a Bajnokok Ligájában szereplő angol klub ára eleve ötszázmilliónál kezdődik.

Philip Bresford, a The Sunday Times Rich List összeállítója szerint Abramovics 11,7 milliárd fontosra becsült vagyonának több mint egyharmadát elveszítette.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×