Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.8
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Kaká mellett tüntettek a lelátón és a nyilatkozatokban - képekkel

A Milan engedélyt adott világbajnok középpályásának, Kakának a tárgyalásra, és a Manchester City azonnal rekordajánlatot tett érte. Az egyes sajtóértesülések szerint 110-120, mások alapján csak nagyjából 50 millió eurós ajánlatra a Milan hivatalosan még nem mondott igent, de a játékos édesapja és ügynöke hétfőn tárgyalásba kezd az angol klub arab tulajdonosának képviselőivel.

Az angol sajtó már tudni véli: a Milan elfogadta az ajánlatot és Kakának a szombati, Fiorentina elleni győztes meccsen lépett pályára utoljára piros-feketében.

A mérkőzés után természetesen mindenki Kakával foglalkozott. Az első nyilatkozó a Milan vezetőedzője Carlo Ancelotti volt: "A kiszivárgott hírek hallatára a szurkolók szimpátia-tüntetést tartottak azért a játékosért, aki ezt meg is érdemli. Hogy mi várható, azt még senki sem tudhatja. Bármi megtörténhet. Azt hiszem, a Milannak megvan a képessége, hogy megfelelően értékelje az ajánlatot. Kaká mindig is fontos volt a Milannak, és azt gondolom, hogy az elkövetkezendő években is az lesz. Én, mint szurkoló, így látom. Õ egy kiegyensúlyozott fiú. Komoly és mindent nagy figyelemmel értékel."

{{keretes_cim}}

A Manchester City tulajdonosa nevetségesnek minősítette azokat a híreszteléseket, amelyek szerint 100 millió eurót kínált volna fel Kakáért, a Milan brazil futballistájáért.

Manszur bin Zajed an-Nahjan sejk szóvivője a londoni Observernek adott interjúban érzékeltette, hogy a valós összeg 50 millió euró körül lehet.

Megjegyezte: az is távol áll a valóságtól, hogy Kaká heti 500 ezer eurót kapna, ha a Cityhez szerződne.

Kicsit más hangsúllyal nyilatkozott a klub elnöke, Adriano Galliani a mérkőzés után a transzferről: "Én is egy szurkoló vagyok, akinek mérleget kell vonnia és ehhez hozzáadni az érzéseit. Eddig sem a Milan, sem Kaká nem írt alá semmit. De nem lehet nem gondolni a világkrízisre. Egy klub, egy egészséges pénzügyi egyensúllyal biztosabb lábakon állva tud csak előre jutni. Ne gondolják, hogy a Milan tulajdonosának nincsenek érzései. Hétfőn érkezik Kaká édesapja, Bosco Leite mérnök úr, de nem érzem, hogy az a nap meghatározó lehet. Mindenesetre, a döntésünket egyeztetjük a játékossal. Nincs szakadás közöttünk. Értékelünk és megbeszélünk. Beszéltem Silvio Berlusconi úrral, aki fontos politikai okokból, Szardínia szigetén, egy bárban nézte a mérkőzést, melynek egy percéről sem akart lemaradni."

Végül egy rövid nyilatkozat a 19 éves Patótól, aki tegnap eldöntötte a Fiorentina elleni rangadót (1-0), és akit sokan, Kaká lehetséges utódjának tartanak: "A szurkolók elképesztőek voltak. Kakának családja van, azt kell tennie, ami számára a legjobb. Mi mindannyian itt vagyunk és várunk rá."

Szerző: Fekete-Szalóky Zoltán

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×