Infostart.hu
eur:
362.79
usd:
322.64
bux:
148123.34
2026. november 4. szerda Károly

Schmitt Pál maradt az olimpiai bizottság elnöke

Újabb négy évre Schmitt Pált választották meg elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság tisztújító közgyűlésén. A sportvezető 151-ből 125 igen szavazatot kapott.

Schmitt Pál 1989-től áll a Magyar Olimpiai Bizottság élén, hatodik alkalommal kapott bizalmat. Ezt megelőzően legutóbb 2006 szeptemberében erősítették meg posztján, miután a rendkívüli közgyűlésen - 69-69-es szavazataránnyal - nem kapott többséget a visszahívását kezdeményező indítvány.

Megválasztása után a sportvezető úgy fogalmazott: "az, hogy egyedüli jelöltként indultam, azt jelenti, hogy mindenkire számítanom kell".

"Az is növeli a felelősségemet, hogy páran nem szavaztak mellettem. Köszönöm az észrevételeket azoknak, akik korábban bírálták a munkámat, és felhívták a figyelmet a hibákra" - tette hozzá.

A négy alelnöki posztra nyolcan pályáztak, közülük Borkai Zsolt olimpiai bajnok tornász, Győr polgármestere (97 szavazat), Gyulay Zsolt olimpiai bajnok kajakos (83), Szabó Tamás, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet igazgatója (83) és Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke (80) lett a befutó.

Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára 68, Hegedüs Csaba olimpiai bajnok birkózó, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke 65, Bakonyi Tibor korábbi alelnök 49, Török Ferenc olimpiai bajnok öttusázó pedig 20 voksot kapott.

Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×