Infostart.hu
eur:
356.44
usd:
308.83
bux:
0
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Fölényes győzelem a finn kézisek ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti Európa-bajnoki selejtezőcsoportját, a negyedik játéknapon 34-15-re nyert Finnország legjobbjai ellen Nyíregyházán.

A magyar csapat nyerte, a finn pedig elveszítette első három összecsapását a csoportban. A magyarok három alapemberük, Nagy, Eklemovics és Puljezevics sérülése ellenére csütörtökön simán, 34-21-re nyertek Finnországban.

Ez utóbbival ellentétben most könnyebben indult a meccs, a 8. percben már 5-2 volt az állás. Fokozatosan nőtt a különbség, majd negyedóra elteltével megtorpantak a hazaiak, és a nyolcgólos előnyből három lett, amely a szünetre megint nőtt.

A fordulást követően kétszámjegyű lett a különbség (21-11), a finnek negyedóra után lőttek ismét gólt, ám a folytatásban sem okoztak sok gondot Fazekas, illetve Mikler kapusnak.

Az Eb-selejtezők sorozata márciusban folytatódik, ugyanakkor a magyarok csak júniusban lépnek legközelebb pályára, a szlovákok ellen.

Címlapról ajánljuk
Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

2024-ben az EU-tagállamok összesen 1,2 millió embert honosítottak: a legtöbb új állampolgárságot Németország adta ki, majd Spanyolország és Olaszor­szág következett. Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban elmondta: bár 2025-re még nincsenek hivatalos adatok, a tendenciák alapján további növekedés várható. Részletesen beszélt arról is, hogy a nagyobb európai országok hogyan kezelik a helyzetet.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Tisza-kormány: érkeznek a bejelentések, rendkívüli ülést hívtak össze

Tisza-kormány: érkeznek a bejelentések, rendkívüli ülést hívtak össze

A szerdai kormányülésen többek között a kórházi klímaberendezések azonnali javításáról, mintegy hatezermilliárd forintnyi uniós forrás felhasználásáról, a vagyonadó bevezetéséről és az óriásplakátok betiltásáról döntöttek. A kabinet a babaváró hitel szabályait is módosította, és rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez június 16-ra öt fontos ügyben. Magyarország benyújtotta az Európai Bizottságnak az átdolgozott helyreállítási tervét, megindítva ezzel az uniós források hazahozatalának új szakaszát. Győrfi Pált menesztették az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatói posztjáról, helyét Szűcs Brigitta veszi át. A kormány csütörtökön 11 órára kormányszóvivői tájékoztatót hirdetett meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×