Infostart.hu
eur:
388.74
usd:
336.98
bux:
122537.07
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Pa-Ro-Ka: beköszönt a három zseni

Vasárnap este Európa futballrajongói Milánóra figyeltek. A Bajnokok Ligája címvédője, az AC Milan két szenzációval is szolgált az első olasz focihétvégén: hosszú idő után újra pályára lépett a kétszeres világbajnok, Ronaldo és bemutatkozott végre a 18 éves brazil csatárzseni, Pato is. A Milan meghálálta Európa figyelmét: a három brazil csatárral felálló piros-feketék 5-2-re kiütötték a középcsapatnak számító Napolit.

A mérkőzésen Ronaldo két gólt szerzett, beköszönt Kaká és Pato is, míg a mérkőzés legszebb gólja Seedorf nevéhez fűződik. Nem csoda, hogy a találkozó lefújása után a csapat tulajdonos-elnöke is megszólalt.

"Régóta várunk Pato bemutatkozására, ami néhány bürokratikus akadály miatt eddig nem volt lehetséges. Ugyanígy vártuk Ronaldo visszatérését. Egyszerűen hihetetlen, hogy minden egyszerre megvalósult ma este. Ráadásul még Kakát is láthattuk a két említett játékos mögött játszani" - mondta Silvio Berlusconi.

A prezidente külön kitért a fiatal Pato teljesítményére is: "A mai játékára én 10-es osztályzatot adnék. Bámulatos játékos és még szinte semmit sem mutatott a trükkjeiből. A gyorsulása 10, 20 és 30 méteren elképesztő. Hallottam a Napoli edzőjének nyilatkozatát és egyetértek vele. Reja úr azt mondta: ha megengeded Patónak, hogy egy az egybe kerüljön az ellenfelével, többé nincs esély megfogni őt."

Silvio Berlusconi természetesen Ronaldóról is beszélt, akinek szerződése a nyáron lejár a Milannál, és az utóbbi időben többször is felmerült, hogy hazaköltözik Brazíliába és a Flamengóban folytatja karrierjét.

"Van egy egyezségem vele. Ronaldo jól tudja, hogy ez a klub mindig támogatja őt, nem hiszem hogy probléma lenne a szerződés meghosszabbításával" - mondta a Milan elnöke, aki azt is hozzátette, hogy nagyon szereti Ronaldinho játékát, de "ebben a mai Milanban nem létkérdés a szereplése".

A Barcelona aranylabdás játékmestere az olasz sajtó szerint a nyáron elhagyja csapatát, és elképzelhető, hogy Milánóba szerződik.


A Milan házi csatornájának nyilatkoztak az este főszereplői is. Alexandre Pato első szavaival megköszönte a Milannak, hogy lehetőséget kapott.

"Nagyon boldog vagyok a teljesítményem és a gólom miatt. Örülök a Milan győzelmének, hiszen mostantól ez a csapat az életem. Hálás vagyok a klubnak mindazért, amit eddig tettek értem, ahogy a csapattársaimnak is köszönettel tartozom" - mondta.

"Nagyon megható volt a tudat, hogy egy ilyen patinás klubban léphetek pályára, amely tele van legendákkal. Silvio Berlusconi a meccs előtt azt mondta nekem, hogy maradjak nyugodt, hiszen eddig is fociznom kellett, és ez most sem lesz másként" - mondta a csapata ötödik gólját szerző játékos.

A Kacsa becenévre hallgató csatár szólt elképzeléseiről is: "A jövőben szeretnék nagy játékossá válni a Milan mezében. Az edzőm rendelkezésére állok, és nyitott vagyok bármilyen taktikai formációra. Mindig arról álmodtam, hogy a Milan mezében futballozhatok.  Különösen boldoggá tesz, hogy ez egy olyan erős csapat ellen vált valóra, mint a Napoli."

A találkozó után a két gólt szerző Ronaldo is elégedett volt. Minden idők egyik legeredményesebb játékosa azt mondta, hogy "túl vagyok életem legszörnyűbb fél évén, amióta focizom. Ezek után két góllal visszatérni remek dolog. Jól éreztem magam a pályán, remélem ez továbbra is így lesz. Újra fizikális problémák nélkül játszani jó érzés, persze nem jelenti azt, hogy minden meccsen gólt fogok szerezni. Túl sokat szenvedtem, amíg a pályán kívülre voltam kényszerítve. Most újra itt vagyok és rendkívül boldognak érzem magam".

Szerző: Fekete-Szalóky Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×