Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
327.2
bux:
143857.56
2026. október 14. szerda Helén

Szávay: "A közönség 80 százaléka nekem drukkolt"

Többszáz teniszrajongó vett részt kedden Szávay Ágnes közönségtalálkozóján a Vasas Folyondár utcai sporttelepén. A legszerencsésebbek néhány percig játszhattak is a világranglistán egyesben és párosban is a 23. helyen álló játékossal és húgával, Blankával. Szávay Ágnes az elmúlt egy hónapban sikert sikerre halmozott, a palermói tornát megnyerte, New Havenben a döntőig jutott, majd a US Openen egyesben a legjobb nyolc közé került, párosban pedig az elődöntőig menetelt. A Vasas sportolója még a közönségtalálkozó előtt adott interjút az InfoRádiónak.

Szereti a 23-as számot?

Nagyon. Főleg, hogy egyéniben és párosban egyaránt a 23. vagyok a világranglistán. Amikor hallottam, szinte el sem hittem.

Ezzel már bőven teljesítette az idei célkitűzést, hiszen simán bejutott a legjobb harminc közé. Van-e új terv?

Szeretnék az év végére bekerülni a 16 közé, hiszen így az ausztrál nyílt teniszbajnokságot még kedvezőbb helyzetben kezdhetném meg.

A riválisok másként néztek Önre a US Openen Petrova ellen elért siker után?

Sokan gratuláltak, de a nagynevű riválisokról vegyes tapasztalaim vannak. Hantuchova például nagyon kedves lány, sokat beszélgetünk, amióta legyőztem, Kuznyecova mindig is egy "laza csaj" volt, de éppen Petrova nem volt túl szívélyes, csak annyit mondott, hogy milyen szerencsém volt, a bírót pedig levegőnek nézte. Összességében sokkal nagyobb volt az érdeklődés a Petrova elleni győzelem után.

Ezt a meccset tartja a legnagyobb sikerének?

A világranglistás helyezés alaján igen, de majdnem ilyen értékes a Hantuchova elleni győzelem. A legjobban viszont az ukrán Bondarenko ellen játszottam.

Kit tart a legjobbnak a női és a férfi mezőnyben?

Egyértelműen Justine Henint és Roger Federert.

A fiatal riválisokkal hogy jön ki?

Jóban vagyok a lengyel Radwanskával, az osztrák Paszekkel és a holland Krajicekkel is, akivel Melbourne-ben együtt indulunk majd párosban. Volt párostársamtól, a fehérorosz Azarenkától egy kissé eltávolodtunk, miután nem volt túlzottan barátságos tavaly, a betegségem és az ő előretörése idején.

Izgul a meccsek előtt?

Persze, de egy kis drukk inkább segít. Az izgalmat csak fokozza, ha hirtelen tízezer néző előtt, a centerpályán kell játszani. De néhány perc után általában elmúlik a feszültség.

Mennyire viselte meg a Kuznyecova elleni New Haven-i döntő?


Minden meccset rossz érzés feladni, ráadásul ez finálé volt és vezettem. Eléggé megviselt az eset, de túléltem.

Milyen szurkolói visszajelzéseket kapott a tengerentúlon?

Itthonról is sok üzenet eljutott hozzám, sok pedig nem, de így is tudom, hogy mennyien szurkoltak nekem. Egyébként a helyszínen is sok magyar szorított értem New Yorkban, a stadionban az emberek 80 százaléka nekem drukkolt.

Mennyi időt fordít ezután a párosra?

Jövőre kevesebbet párosozom, hiszen az egyéni sikerek mellett ez már nagy terhelés. Ugyanakkor imádom a párost, ha lehet, azért megpróbálom beilleszteni a programba.

Sokan nem foglalkoznak az olimpiával. Önnek belefér-e az idejébe a pekingi?

Mindenképpen. Nekem az olimpia nem egy verseny a sok közül, mindenképpen eredményesen akarok szerepelni Pekingben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár. Tótth András szerdán megszólalt döntésével kapcsolatban és cáfolta, hogy ennek köze lett volna a CATL debreceni konferenciájával kapcsolatos vitához. Kedd este lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is, utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője is, nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is a lemondást fontolgatja, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. A kormány délután bejelentette, hogy hűtlen kezelés miatt eljárást indít egy közel 3 milliárd forint értékű tanácsadói szerződés ügyében, amelyet verseny nélkül, 3 nap alatt kötöttek meg, a nyertes kiléte pedig valószínűleg már az eljárás megindítása előtt eldőlt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×