Infostart.hu
eur:
364.9
usd:
326.19
bux:
144753.51
2026. november 3. kedd Győző

Vereckei: "Az olimpiai kvótát mindenképpen meg akarom szerezni"

A kajakozó Vereckei Ákos nem számít arra, hogy csúcsformában kezdheti meg csütörtökön a duisburgi világbajnokságot. A kétszeres olimpiai bajnok felkészülését megzavarta edzője, Séra Miklós betegsége. A trénernek két hete koponyaműtétje volt, és azóta is kórházban fekszik, míg a tanítványait július közepétől Angyal Zoltán szövetségi kapitány készítette fel a versenyre.

Megviselték az edzőjével történtek?

Nagyon megviselt a dolog, hiszen egyik napról a másikra ért minket. Legfőképp az edzőnket viselte meg, de túl kell tennünk magunkat ezen is. Egy kicsit kizökkentünk a megszokott kerékvágásból, de igyekeztünk alkalmazkodni az új edzőhöz, és ő is igyekezett alkalmazkodni hozzánk.

Hogy érzi, mennyire sikerült formába kerülnie a szegedi világkupa és az Európa-bajnokság után?

Ez egy nagyon nehéz év, hiszen május 12-e óta minden harmadik héten van valamilyen verseny. Nem gondolom, hogy csúcsformában leszek a világbajnokságon, de az olimpiai kvótát mindenféleképpen meg akarom szerezni.

Mennyire fáradt?

Ez a probléma: nagyon fáradt vagyok. A negyedik válogató után nem volt időm feltöltődni. A világbajnokság előtt mindig van egy hét, amikor egy kicsit pihenhet az ember, most azonban erre nem volt lehetőség, mert túl közel van egymáshoz a két verseny. Ez van, ebből kell megcsinálni a vébét.

Milyen eredményekkel lenne elégedett?

A legfontosabb szempont, hogy az egyesben és négyesben meglegyen a kvalifikáció, a középfutamokban pedig már látszani fog, hogy a formám elég-e a dobogóhoz, vagy sem.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×