Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
325.29
bux:
145096.83
2026. november 2. hétfő Achilles

Kispesten kezdődik a magyar futballidény

Ma este fél kilenckor megkezdődik a 2007-2008-as magyar labdarúgóidény. A nyitányt (immár harmadik éve) a Szuperkupa-döntő első felvonása jelenti. A Bozsik Stadionban a Magyar Kupa-győztes Honvéd a bajnok Debrecent fogadja.

Aligha kétséges: a 2007-es esztendő eddigi legjobb két magyar csapata találkozik a Szuperkupa-döntőjében. A bajnoki eredmények alapján e két gárda gyűjtötte a legtöbb pontot (a Loki 39-et, a Honvéd 28-at), és e két csapat között dőlt el büntetőpárbajban az országos kupa sorsa.

Mindkét, a nemzetközi porondra is kilépő gárda megerősítette a keretét a nyáron. A Honvédból ugyan Szabó Tibor a görög harmadik ligába, az éppen a Debrecentől kölcsönvett Igor Bogdanovics pedig a Győrhöz igazolt, összességében mégis erősödött a keret.

A legnagyobb igazolás a 31 éves, korábbi válogatott középpályás, Bárányos Zsolt megszerzése.

A magyar mezőny egyik legtechnikásabb játékosának aligha kell majd sokat bajlódnia a beilleszkedéssel: régebben lett "honvédos", mint bárki más a csapattársai közül.

A Kispesten nevelkedett játékosok kívül a Honvéd leigazolta a Ciprusról hazatért Vincze Gábort, valamint az Újpesttől a Kaposvárban is szerepelt Tóth Balázst. Valószínűleg a Honvédot erősíti majd az új szezonban a fehérvári nevelésű, legutóbb a  Sopronban szerepelt egykori utánpótlás-válogatott, Magasföldi József is.

Supka Attila - ellentétben játékosaival - már kétszeres Szuperkupa-győztes: Az edző a korábbi két kiírást ellenben még a Debrecennel nyerte meg.

Csapata külföldi ellenfelek ellen készült a hazai idényre és a nemzetközi szereplésre. A hatból négy mérkőzést megnyerő piros-feketék legutóbb a szlovák bajnokság ötödik helyezettjét, a kassai együttest győzte le, már Bárányos Zsolt vezérletével.

Az akkor éppen Kispest-HFC-nek nevezett Honvéd története során egyébként eddig egyszer játszott a Szuperkupáért: 1993-ban, 20 ezer néző előtt (!) 2-1-re kikapott a két korábbi honvédossal, Détári Lajossal és Gregor Józseffel felálló Ferencvárostól.

Vereség ide, vagy oda, azt a gárdát, alkalmasint ma is bárki szívesen elfogadná Kispesten: Brockhauser - Szabados J. (Csábi), Bánfi, Plókai A., Csehi T. - Stefanov, Sallói, Pisont (Illés), Duró - Orosz, Hamar.

A 2005-ben a Sopron, 2006-ban a Fehérvár ellen Szuperkupát nyert Debrecen tavasszal kétszer kapott bajnoki mérkőzésen - az egyik legyőző éppen a Honvéd volt. Ráadásul a kispestiek ellen, igaz, csak tizenegyesekkel, elveszítette a kupadöntőt is.

Nem sikerültek igazán jól a Loki előkészületei mérkőzései, a csapat még csak most kezd alakulni az újrakezdés után. Igaz, döntő változások nincsenek a keretben, a kulcsemberek közül mindenki maradt, sőt a Tatabányától megvett, kameruni Kouemaha, valamint az erdélyi származású, a Soprontól igazolt Demjén erősítésnek számít. (Közülük azonban csak az afrikai csatár játszhat a Szuperkupa-döntőben.)

Ráadásul Sidibe, Leandro és a válogatott kerettag kapus, Balogh János sérülése miatt szintén nem léphet pályára.

A 9. Szuperkupa-döntő két felvonásos. A ma esti első találkozó után a másodikat vasárnap, Debrecenben rendezik.

Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában a nyitás óta fokozatosan javul a hangulat, már pluszban vannak a vezető indexek, idehaza a ma is új történelmi csúcsra emelkedő Telekom teljesít jól. Eközben a lengyel tőzsde az országban zajló politikai feszültségek miatt alulteljesítő. Délután újabb lendületet kaptak a piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×