Nyögvenyelősen halad az idei wimbeldoni teniszbajnokság. Egy vicc szerint három dolog biztos az életben: a halál, hogy jön az adóellenőr és az, hogy Wimbledonban esni fog.

Wimbledon az angol hagyomány része, és az eper, a tejszín, valamint a jegyekért való sajátos, brit rendszerű sorban állás mellett a hagyományba az eső is beletartozik.

A húszas évek óta megrendezett teniszbajnokság többször is háromhetesre duzzadt, amikor megnyíltak az ég csatornái. Csütörtök reggel már 36 meccs csúszott, és kérdésessé vált, hogy vasárnapra véget ér-e a torna.

A játékosoknak közben kezd elegük lenni: Rafael Nadal, aki szerdán, végre legyőzte Robin Soderlinget - röpke kilencven órával és hét esőszünettel azután, hogy először a pázsitra léptek -, kifakadt: "Nem értem, miért nem játszhattunk vasárnap, amikor jobb volt az idő, mint most" - morgott a torna második vasárnapján tartott hagyományos szünnap miatt.

Az angolok, vagy legalábbis a wimbledoni szervezők valamiért élvezik a torna kiszámíthatatlanságát, és ezért Wimbledon felett még mindig nincs tető.

Az esős pillanatok ritka közösségi élményt jelentenek. Nem sok torna van, ahol a sorokban ülő popsztárok felállnak és a többiek szórakoztatásával töltik ki a holtidőt, ahogy tette ezt Cliff Richard 1996-ban - bár kérdés, hogy ez mindenkinek tetszett-e.

Az esőszünetek nagy feladat elé állítják a Wimbledont közvetítő tévéadókat is. A BBC egyik riportere blogjában például azt írta, hogy szerdára már mindent bemutattak az archívumból, amit tudtak.

Viszont hála a digitális tévéadásoknak, a nézők egy gombnyomással kiválaszthatják, hogy melyik mérkőzést akarják nézni, ha van éppen mit. Közben a szervezők, ha lassan is, de haladnak a korral. Azt ígérik, hogy 2009-re tető alá hozzák a régóta várt kinyitható tetőt.