Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Lamperth is beszédet mond Puskás Ferenc gyászszertartásán?

Takarékos, de a nemzet halottjához méltó búcsút terveztek Puskás Ferenc egykori válogatott labdarúgó emlékére - mondta az InfoRádióban a kegyeleti bizottság elnöke. Schmitt Pál hangsúlyozta: a teljes szertartás 180 millió forintba kerül, de ebben már minden természetbeni juttatás is benne van.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke légbőlkapottnak nevezte a bulvársajtóban szereplő félmilliárd forintos összeget. Schmitt Pál egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy az anyagi kérdések ekkora hangsúlyt kaptak a legendás sportoló búcsúztatása ügyében.

Hozzátette, hogy a költségekhez hozzájárul a MOB, a Magyar Labdarúgó Szövetség és kormány is, de a kabinet pontos támogatásáról eddig még nem tud beszámolni. A kegyeleti bizottság vezetője bízik abban, hogy a kormány a tételesen felmerülő 80 millió forintos összegből is kiveszi a részét, hiszen Puskás Ferenc egész pályafutásával rengeteget tett az országért.

Lamperth Mónika búcsúzhat a kormány nevében


Schmitt Pál az InfoRádiónak elmondta: beszélt Lamperth Mónika - sportért felelős - önkormányzati és területfejlesztési miniszterrel, és arra kérte a politikust, hogy mondjon beszédet a gyászszertatáson. A tárcavezető a napokban ad választ a felkérésre.

A várakozásoknak megfelelően óriási az érdeklődés külföldről és belföldről is - mondta a Fidesz alelnöki posztját is betöltő Schmitt Pál, aki hozzátette: Budapestre érkezik többek között Franz Beckenbauer, Michel Platini, Bobby Charlton, Joseph Blatter és Juan Antonio Samaranch is.

A november 17-én elhunyt Puskás Ferencet csütörtökön ravatalozzák fel a Szent István-bazilikában, ahol bárki leróhatja kegyeletét. Schmitt Pál elmondta: december 9-én, szombaton a Puskás Ferenc Stadionban rendezett búcsú délután 4 órakor lesz, majd a bazilikában este 7 órakor kezdődik a római katolikus gyászmise, amelyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök celebrál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×