Infostart.hu
eur:
354.32
usd:
311.2
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

A Mercedes magához láncolná Raikkönent

Német sajtóértesülések szerint újabb ajánlattal bombázza Kimi Raikkönent, a McLaren pilótáját a Mercedes. A Bild arról számolt be, hogy a német cég két évre 64 millió dollárt kínál a finn versenyzőnek.

Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója már hosszú ideje győzködi Raikkönent, hogy maradjon a csapatnál. A stuttgartiak egyértelmű célja, hogy a spanyol Fernando Alonso mellé megtartsák a finn pilótát.

Haug nemrég úgy nyilatkozott, hogy így Raikkönen számára is kiderülne, hogy jobb pilóta-e a címvédőnél. A McLaren-istálló felvásárlását tervező - egyes hírek szerint pedig már meg is valósító - Mercedes-vezetés mindenképpen egy bombaerős kettőssel vágna neki a 2007-es szezonnak.

Nem kizárt, hogy a Mercedes a mostani ajánlattal elkésett, hiszen több sajtóorgánum is tudni véli, hogy Raikkönen már elkötelezte magát a Ferrarihoz, ahol Michael Schumacher vagy a német sztár visszavonulása esetén a brazil Felipe Massa lenne a csapattársa.

Szintén sajtóértesülések szerint a Ferrari öt idényre szóló, szintén évi 32 millió dollár biztosító szerződést ajánlott Raikkönen, aki iránt a Renault is érdeklődik.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×