Infostart.hu
eur:
361.59
usd:
315.21
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Szusza Ferenc utolsó szavai

Nyolcvankét éves korában elhunyt Szusza Ferenc, az Újpest és a magyar válogatott legendás csatára. Szepesi György sportriporter az InfoRádióban idézte fel a legendás futballistával kapcsolatos emlékeit.

Már a szekszárdi úti kölyökcsapatban láttam Szusza Ferencet játszani, ott tanult meg futballozni, pontosan lőni. Az elképesztő gólerősség már ekkor megvolt benne, nem véletlen, hogy még 13 éves sem volt, amikor az Újpest szerződtette - emlékezett vissza Szepesi György.

A szintén legendás sportriporter szerint Szusza Ferenc a legnagyobb magyar klasszisok közé tartozik, Puskás Ferenccel, Bozsik Józseffel, Hidegkuti Nándorral és másokkal együtt; gólerőssége és pontos lövései alapján pedig - a fiatalabb generációból - Tichy Lajoshoz lehet hasonlítani.

A jóvátehetetlen sérülés

Szepesi György emlékeztetett arra, hogy a gólrekorder futballista válogatottbeli pályafutását kettétörte az a sérülés, amikor 1949-ben, a lengyelek elleni mérkőzés előtti edzésen belelépett egy fűcsomóba és kifordult a térde.

Ez elképesztően súlyos hátrányt jelentett számára, nagyon nehéz volt visszanyernie korábbi formáját. Az Újpestben ez sikerült neki, de a válogatottban Kocsis Sándort kellett volna kiszorítania. Legalább 75 válogatottságot érdemelt volna, de emiatt még a 25-öt sem tudta elérni - tette hozzá.

A riporter kitért arra is, hogy Szusza Ferenc edzőként is hihetetlenül sikeres volt, Lengyel- és Spanyolországban is, a spanyolok a mai napig emlegetik ottani munkáját.

Az utolsó szavak

Szepesi György elmondta: baráti köréből utoljára Várhidi Pál látogatta meg a kórházban a futballistát.

"Mentsetek meg, nem bírom" - kérte Szusza Ferenc Várhidi Pált, aki megnyugtatta, hogy jó kezekben van, és december elsején, a születésnapján egy üveg pezsgővel koccintanak az egészségére.

"Egy üveg pezsgővel?" - csillant fel Szusza Ferenc szeme, mosolygott, a pezsgő ízét érezte szájában. Ez volt az utolsó mondata - fejezte be Szepesi György.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett

A legutóbb az előző évtized végén látott tempóra lassult a hazai napelemes kapacitás bővülése. A lassulás nem most kezdődött, hanem már 2024-ben, és több egyidejű hatása okozza, amelyek ugyanakkor visszavezethetőek egyetlen közös tényezőre. Ez pedig az, hogy a magyar fotovoltaikus erőművek összesített beépített teljesítőképessége egész egyszerűen olyan nagyra nőtt az elmúlt években, amit a villamosenergia-rendszer és hálózat fejlődése nem követett le. A magyarországi napelemes kapacitás növekedésének lassulása a fenti tényezők ellenére nem visszafordíthatatlan, és ha az új kormány tervei megvalósulnak, újabb lendületet vehet a következő években.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×