eur:
394.65
usd:
364.74
bux:
73382.82
2024. július 30. kedd Judit, Xénia

A csodacsapat, amely nem nyerhet soha semmit

Minden idők egyik legizgalmasabb holtszezonját éli az európai labdarúgás, hiszen az olasz bundabotrány miatt több világsztár is feltételezhetően csapatot vált a közeljövőben. Miközben javában folynak a találgatások, a BBC összeállított egy csapatot a távozókból. Nem akármilyen tizenegy lett...

Olaszországban múlt pénteken első fokon a másodosztályba sorolta a bíróság a Juventust, a Laziót és a Fiorentinát a bundabotrányban meghozott ítéletében. Az AC Milan marad az első osztályban, de nem indulhat a Bajnokok Ligájában.
/>
/>A döntés értelmében a Juventustól elvették az utolsó két bajnoki címet, valamint 30 pontos hátrányban kezdi a szezont, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy két idényt tölt majd a második vonalban. A bíróság a szintén a másodosztályba visszasorolt Laziót 7, a Fiorentinát 12 pontnyi levonással büntette.
/>
/>

A négy érintett klub közül az AC Milan járt a legjobban, hiszen maradhat az élvonalban, bár 15 pont hátrányból kezdi a szezont, ráadásul a csapat nem indulhat a Bajnokok Ligája következő idényében.
/>
/>Bár a klubok fellebbeztek a döntés ellen, a határozat mégis beindította a piac fantáziáját: a legnagyobb európai klubok próbálnak meg lecsapni a négy együttesben szereplő sztárokra. A BBC összeállított egy álomcsapatot a legkelendőbb játékosokról.
/>
/>Kapus
/>Gianluigi Buffon (Juventus)
/>Kor: 28 év
/>Ár: 13 millió font
/>A világbajnokságon megerősítette pozícióját, mint a világ legjobb kapusa, miután hat mérkőzésen egy gólt kapott. Minden idők legdrágább kapusa, a Juve 2001-ben 33 millió fontért igazolta a Parmától.
/>Kérői: Arsenal, Internazionale, Real Madrid
/>
/>További kapusok:
/>Dida (32 éves) brazil, AC Milan
/>Angelo Peruzzi (36) olasz, Lazio
/>
/>Védők
Alessandro Nesta (AC Milan)
/>/>Kor: 30 év
/>Ár: 12 millió font
/>A világbajnokság nem sikerült a legjobban a Milán védőjének, hiszen a torna második felét sérülés miatt kihagyta. Ha egészséges, stabil kezdő az olasz válogatottban, egyike a világ legjobb védőinek.
/>Kérői: Chelsea
/>
/>Fabio Cannavaro (Juventus)
/>Kor: 32 év
/>Ár: ?
/>A világbajnokság egyik legjobbja volt, ha kiderül, hogy eladják, 32 éves kora ellenére tolonganak majd érte a legjelentősebb európai klubok.
/>Kérői: Real Madrid, Chelsea
/>
/>Gianluca Zambrotta (Juventus)
/>Kor: 29 év
/>Ár: ?
/>Õ is nagyot alakított a vébén, ráadásul a védelem és a középpálya mindkét oldalán bevethető. Valószínűleg pályafutása csúcsa még előtte áll, valószínűtlen, hogy az olasz másodosztályban töltene legkevesebb egy évet.
/>Kérői: Real Madrid, Chelsea, Barcelona, Liverpool
/>
/>Lilian Thuram (Juventus)
/>Kor: 34 év
/>Ár: 2 millió font
/>A korábban meglehetősen forrófejű védő a világbajnokságon bebizonyította, hogy még mindig képes a legmagasabb színvonalon teljesíteni. Ezért az árért alkalmi vétel.
/>Kérői: Barcelona, Real Madrid, Arsenal, Manchester United, Tottenham, Monaco
/>
/>További védők:
/>Cafu (36) brazil, AC Milan
/>Massimo Oddo (30), olasz, Lazio
/>Thomas Ujfalusi (28) cseh, Fiorentina
/>
/>Középpályások
Gennaro Gattuso (AC Milan)
/>/>Kor: 28 év
/>Ár: 10 millió font
/>Az olasz válogatott középpályájának egyik kulcsfigurája. Nagyon jó labdaszerző, a pályán és azon kívül is a világbajnok csapat egyik vezére volt. Korábban már játszott a skót Rangersben és bár elkötelezte magát a Milánnal, a Manchester United nagyon szeretné megszerezni.
/>Kérői: Manchester United
/>
/>Andrea Pirlo (AC Milan)
/>Kor: 27 év
/>Ár: 25 millió font
/>Az olasz válogatott művésze kitűnő vébét tudhat maga mögött. Nagyzserű előkészítő, aki maga is képes a gólszerzésre. Nyilván sorba állnak érte a kérők, bár azzal, hogy a Milán az első osztályban marad, valószínűleg őt sem engedik el, ráadásul az ára is borsos.
/>Kérői: Arsenal
/>
/>Kaka (AC Milan)
/>Kor: 24 év
/>Ár: 30 millió font
/>Egyike a kevés brazilnak, aki viszonylag jól jött ki a világbajnoki szereplésből, némileg háttérbe szorítva Ronaldinhót.
/>Kérői: Real Madrid
/>
/>Patrick Vieira (Juventus)
/>Kor: 30
/>Ár: ?
/>Csattanós választ adott a formáját és eltökéltségét megkérdőjelezőknek, hiszen a világbajnoki ezüstérmes francia válogatott egyik legjobbja volt.
/>Kérői: Internazionale, Manchester United, Arsenal, Roma, Real Madrid
/>
/>További középpályások:
/>Mauro Camoranesi (29) olasz, Juventus
/>Alessandro del Piero (31) olasz, Juventus
/>Pavel Nedved (33) cseh, Juventus
/>Emerson (30) brazil, Juventus
/>
/>Csatárok
Luca Toni (Fiorentina)
/>/>Kor: 29 év
/>Ár: 15 millió font
/>Az elmúlt közel fél évszázad egyetlen olyan Serie A-játékosa, aki egy idényen belül 30 gólt szerzett. Közel a harminchoz ez lehet az utolsó esélye egy igazán zsíros szerződésre.
/>Kérői: Real Madrid, Internazionale, Manchester United
/>
/>Zlatan Ibrahimovic (Juventus)
/>Kor: 24 év
/>Ár: ?
/>Gyakran csalódást kelt, mert képtelen felnőni a feladatához, így járt a világbajnokságon is. Ugyanakkor képességei és statisztikája olyan jó, hogy aligha szűkölködik majd kérőkben.
/>Kérői: Internazionale, Manchester United
/>
/>További csatárok
/>David Trezeguet (28) francia, Juventus
/>Alberto Gilardino (24) olasz, AC Milan
/>Filippo Inzaghi (32) olasz, AC Milan

Címlapról ajánljuk
Egy olimpia arról szól, hogy merjen álmodni az ember
Palasics Kristóf

Egy olimpia arról szól, hogy merjen álmodni az ember

Lendületet adhat a magyar férfi kézilabda-válogatottnak Argentína magabiztos legyőzése, a játékosok már Norvégia ellen készülnek.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.30. péntek, 18:00
Kiss Róbert Richárd
turisztikai szakértő, az InfoRádió főmunkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×