eur:
394.41
usd:
364.03
bux:
73668.38
2024. július 30. kedd Judit, Xénia

Fellebbeztek a megbüntetett olasz klubok

Az olasz labdarúgó bundabotrányban érintett négy klub, a Juventus, a Fiorentina, a Lazio és a Milan is fellebbezett a római sportbíróság első fokú ítélete ellen.

A Juventust megfosztották az utóbbi két bajnoki címétől és száműzték a másodosztályba, ahol a következő idényt 30 pont levonással kell kezdenie.

A Fiorentina 12, a Lazio 7 pont mínusszal indul a Serie B-ben. A Milantól 44 pontot levontak a 2005/06-os évadbeli teljesítményéből, de így is maradhat az élvonalban, viszont nem vehet részt a Bajnokok Ligája 2006/07-es kiírásában. A milánóiak 15 pont levonással kezdik a következő szezont.

A botrány május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Luciano Moggi, a Juventus azóta lemondott elnöke volt, akit azzal vádoltak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor.

Később a másik három klub és több személy csalására fény derült.

A másodfokú ítéleteknek július 24-ig meg kell születnie, mert az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) 25-ig kell eljuttatni a nemzetközi kupás nevezéseket.

Címlapról ajánljuk

Milák Kristóf laza úszással mutatkozott be Párizsban

A 200 méteres pillangóúszás címvédője a legjobb idővel jutott tovább a középdöntőbe az előfutamból.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.30. kedd, 18:00
Kiss Róbert Richárd
turisztikai szakértő, az InfoRádió főmunkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×