Infostart.hu
eur:
386.21
usd:
331.71
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

"Úgy érzem magam, mint akit kiraboltak"

A francia Cedric Coutouly hajtott le elsőként az indító emelvényről a 93. Tour de France profi kerékpáros körversenyen, amely a viadal történetének legnagyobb doppingbotránya után vette kezdetét a strasbourgi prológgal.

A 7100 méteres egyéni időfutamon végül a 21 csapat 198 indulója helyett csak 20 együttes 176 kerekese áll rajthoz. A pénteken kirobbant doppingbotrány miatt nem indul többek között a két legnagyobb favorit, az 1997-ben győztes német Jan Ullrich, valamint a Giro d'Italia idei nyertese, az olasz Ivan Basso.

"Emelt fővel mehetek haza. Hamarosan minden tisztázódik, utána újra nyeregbe ülök és nyerek. Úgy érzem magam, mint akit kiraboltak, de már volt sokkal rosszabb is a helyzetem. Két éve úgy versenyeztem, hogy tudtam, édesanyám halálos beteg otthon. Azzal összehasonlítva a mostani eset semmiségnek tűnik" - mondta Basso.

A szervezők pénteken a csapatvezetőkkel egyeztetve döntöttek a gyanúba keveredett kerekesek kizárása mellett, egyben arról is határozva, hogy új versenyző nem nevezhető a diszkvalifikáltak helyett.

Elsőként a T-Mobile közölte, hogy nem engedélyezi Ullrich és a spanyol Oscar Sevilla indítását, mivel kapcsolatban álltak az ügy hátterében álló Eufemiano Fuentesszel. A spanyol orvos több csapattal dolgozott együtt, és jegyzeteket is készített a törvénysértésekről.

A botrány kirobbanásakor, a rendőrségi házkutatások után a laborvezető José Luis Merinóval együtt őrizetbe vették, majd később mindkettejüket óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

A Tour legnagyobb botrányának előzménye, hogy a spanyol rendőrség átkutatott több lakást, és tiltott szereket foglalt le. Korábban őrizetbe vették az Astana-Würth (a volt Liberty Seguros) istálló igazgatóját, Manolo Sainzot, aki óvadék ellenében szabadlábon védekezhet.

A szervezők felszólították a csapatot, hogy lépjen vissza, de az istálló a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) kiharcolta, hogy indulhasson, végül egy péntek késő esti döntés miatt ennek ellenére nem állhatott rajthoz.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×