Infostart.hu
eur:
365.24
usd:
314.41
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Zidane az öltözőben szurkolta ki a sikert

Eltiltása miatt az öltözőben izgulta végig együttese utolsó világbajnoki csoportmérkőzését Zinedine Zidane, a francia válogatott csapatkapitánya. Togo 2-0-ás legyőzése legalább néhány nappal meghosszabbította a vébé után visszavonuló játékos pályafutását.

Nem akart kiülni a cserepadra, nagyon nehéz ott ücsörögni úgy, hogy közben nem tehetsz semmi - mondta Eric Abidal, aki Zidane-hoz hasonlóan két sárga lapja miatt eltiltását töltötte, és az irányító társaságában nézte végig a mérkőzést az öltözőben.

Zinedine a meccs előtt lelkesített minket, és annak ellenére, hogy végig az öltözőben volt, éreztük a támogatását a pályán - mondta a kölni mérkőzés legjobbja, Patrick Vieira, aki góllal és gólpasszal tette örömtelivé saját 30., Zidane-nak pedig a 34. születésnapját.

Az első két mérkőzés után két ponttal álló francia együttes az 1998-as vébé-döntő óta először nyert világbajnoki mérkőzést.

A francia válogatott sikerével Svájc mögött a második helyen végzett a G csoportban, így kedden Spanyolországgal mérkőzik a nyolc közé jutásért.

Címlapról ajánljuk
Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Ne riogassuk az első osztályba készülőket, de ne is titkoljuk el a rájuk váró nehézségeket – tanácsolja az InfoRádió által megkérdezett klinikai szakpszichológus. K. Németh Margit gyermek-pszichoterapeuta arról is beszélt, érdemes-e a nagyobbaknál gyakorlással hangolódni az iskolakezdésre, vagy a pihenésből kell minél többet biztosítani a gyereknek.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×