Folytatja az egymás elleni légicsapásokat Izrael és Irán. A legutóbbi jelentések szerint Iránban csaknem 80-an haltak meg és több mint 300 a sebesültek száma. A zsidó államban legkevesebb 3 ember vesztette életét és ott többtucatnyi a sérült. Közben Teherán megerősítette: 9-re nőtt a támadásokban meghalt iráni atomtudósok száma. Az izraeli védelmi miniszter úgy fogalmazott: Teherán égni fog, ha Irán nem hagy fel az izraeli civilek elleni rakétatámadásokkal.
Nemzeti egységre buzdított videobeszédében az izraeli kormányfő és egyben meghatározta az Irán elleni háború céljait. Benjamin Netanjahu újabb célpontok elleni csapásokkal fenyegette meg Iránt. Azt hangsúlyozta: a légicsapásokkal az Izraellel szembeni kettős, nukleáris és rakétafenyegetést akarják elhárítani és Izrael felszámolását akarják megakadályozni. Ígérete szerint az eddigiek mellett eltörpülnek a következő napokban várható eredmények.
Az izraeli légicsapások után értelmetlenné váltak az iráni atomprogramról az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások - jelentette ki az iráni külügyi szóvivő. Eszmail Bakaei úgy fogalmazott: Izrael nem támadta volna meg Iránt Washington előzetes engedélye nélkül. Közben az ománi külügyminiszter az X-en bejelentette, hogy a vasárnapra kitűzött maszkati megbeszélések elmaradnak. Donald Trump amerikai elnök egy interjúban elmondta, tudomása volt az Izrael által Irán ellen tervezett légicsapásról, de megismételte, hogy abban az Egyesült Államoknak nem volt része.
A közel-keleten kialakult helyzetről tárgyal telefonon az orosz és az amerikai elnök. Az orosz elnöki tanácsadó azt közölte: Vlagyimir Putyin világossá tette, hogy elítéli Izrael katonai műveleteit Irán ellen.
Pusztító háborúra figyelmeztetett a török elnök a szaúdi trónörökössel folytatott telefonbeszélgetésében az Irán elleni izraeli támadás második napján. Recep Tayyip Erdogan a térség stabilitására és biztonságára leselkedő fő veszélynek nevezte Izraelt.
Az ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy az izraeli-iráni konfliktus miatt nem csökken az Ukrajnának nyújtott nyugati segítség. Volodimir Zelenszkij attól tart, hogy a Kijevnek nyújtott segítség rovására nőhet az Izraelnek nyújtott támogatás.
Újabb fogolycserét hajtott végre Ukrajna és Oroszország. Ez már a negyedik fogolycsere a júniusi isztambuli megállapodások részeként. Az orosz védelmi minisztérium azt közölte: orosz katonák egy újabb csoportja tért haza Ukrajnából. Kijev előzőleg közölte, hogy újabb 1200 elesett katona holttestét is visszakapta Oroszországtól.
Legkorábban június 19-én indulhat az Axiom-4 legénysége, köztük Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomásra. A HUNOR program a Facebook-oldalán azt közölte: a Zvezda modulban észlelt szivárgást elhárították, ugyanakkor a Roszkoszmosz továbbra is figyelemmel kíséri a nemzetközi űrbázis orosz szegmensét. Közben a SpaceX csapata is elhárította a Falcon 9 hordozórakétánál jelentkezett hibát.
Vizet adnak a Kis- és a Nagy-Küküllőhöz a Maros felső tározóiból a román vízügyi szakemberek.A koncentráció csökkentésével a folyó már alacsonyabb sótartalommal léphet be Magyarországra - mondta el az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklós Gabriella közölte: a koncentráció idehaza jelenleg a megengedett érték alatt van és stagnál.
Egyszeri gyorssegéllyel támogatja a parajdi turizmust a román kormány. Az árvízkárosult vendéglátó és szálláshelyek tavalyi bevételük 15 százalékát kitevő összeget igényelhetnek, ami nem haladhatja meg a 120 millió forintnak megfelelő lejt.
Lelőtték minnesotai otthonában Melissa Hortmant, az állam képviselőházának korábbi elnökét, valamint a férjét. Tim Walz minnesotai kormányzó szerint a házaspár politikai indíttatású merénylet áldozata lett. Hozzátette: szintén politikai okokból lőttek rá egy másik politikusra, John Hoffman demokrata párti szenátorra és feleségére, akik mindketten megsebesültek. Az elkövetőt még keresik. Donald Trump amerikai elnök elítélte a támadást és tűrhetetlennek nevezte a politikai erőszakot.
Megkezdődött Indiában a Boeing 787 típusú repülőgépek ellenőrzése az Air India csütörtöki katasztrófája után. A gép India nyugati részén, egy egyetemi kampusz épületénél zuhant le, így a földön is vannak halálos áldozatok, a hatóságok legutóbbi összesítése szerint velük együtt 270-en vesztették életüket a légikatasztrófa miatt.
Hagyományos katonai pompával ünnepelték meg Londonban a 76 esztendős III. Károly király hivatalos születésnapját. A szombati ünnepségen a király és családtagjai fekete gyászkarszalagot viseltek, és a ceremónia elején egyperces csendes főhajtással emlékeztek meg az Air India légitársaság Londonba tartó repülőgépének szerencsétlenségében elhunyt áldozatokról.