Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Már 6 millió forint gyűlt össze a diákoknak a budapesti kollégiumtűz után - Hírösszefoglaló

Országszerte és a világ számos államában is megemlékezéseket tartottak a holokauszt nemzetközi emléknapján. Megtartották az első magyar nyelvű szentmisét a moldvai csángók a bákói Szent Miklós plébániatemplomban

Országszerte megemlékezéseket tartottak a holokauszt nemzetközi emléknapján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az akkori magyar állam felelősségéről beszélt. Gulyás Gergely a Holokauszt Emlékközpont által szervezett rendezvényen úgy fogalmazott: az akkori magyar állam nem védte meg állampolgárait a holokauszt idején. Jószéf Amrani, Izrael budapesti nagykövete azt hangsúlyozta: a holokauszt felfoghatatlan tragédia, amelyre kötelesség emlékezni. A Mazsihisz, a Rabbiképző és az Andrássy Egyetem közös rendezvényén Heisler András, a Mazsihisz elnöke úgy vélte: a holokauszt nem kizárólag a zsidó közösség belügye, hanem az egész társadalomé. A Fidesz közleményében elfogadhatatlannak nevezte az antiszemitizmus bátorítását Európában. Az LMP a kirekesztés, az agresszió veszélyire hívta fel a figyelmet. A Magyar Liberális Párt azt írta: Auschwitz önmagán túlmutató szimbólum.

Zsidó-keresztény imaórát tartottak Budapesten. Az ökumenikus imahetet lezáró szertartást Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija vezette. Erdő Péter arról beszélt: a zsidók és a keresztények küldetésük alapján az élet nagyon sok területén tudják ugyanazt képviselni és közvetíteni, Isten szeretetét. Frölich Róbert kiemelte: Isten az embert saját képmására teremtette, így amikor az emberek egymásra néznek, Isten képmását kell látniuk.

Világszerte megemlékezéseket tartottak a holokauszt nemzetközi emléknapján. Az auschwitzi haláltábor egykori foglyai virágokat helyeztek el a náci létesítmény egyik kivégzőfalánál. A Simon Wiesenthal Központ a náci háborús bűnösökről közzétett éves jelentésében méltatta Németország erőfeszítéseit a háborús bűncselekmények elkövetőinek felderítésére és bíróság elé állítására. A központ egyúttal bírálta Ausztriát, mert szerinte nem tesz eleget a bűnösök felelősségre vonásáért. A haláltábor felszabadításának napját, január 27-ét 2005-ben nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává az ENSZ Közgyűlése.

Koszorúzással emlékeztek a 100 évvel ezelőtt elhunyt Ady Endrére a költő sírjánál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A költő előtt tisztelegve a Magyar Művészeti Akadémia emlékestjén Ady Endre versei, 20. századi és kortárs zeneszerzők Ady-ihlette dalai és kórusművei hangzottak el. Ady Endre 1919. január 27-én halt meg.

Már mintegy hatmillió forint gyűlt össze a budapesti Ráday utcai Kollégiumi tűz után a Károli Gáspár Református Egyetem eddig ott lakott hallgatóinak. 165 diák személyes dolgai vesztek oda. A Magyarországi Református Egyház szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a szerda esti tűzben meghalt négygyermekes férfi családja számára külön bankszámlaszámot nyitott az egyház. Fekete Zsuzsa arról is beszélt, hogy a jövő héten megoldódik az érintett diákok elszállásolása, eddig 450 férőhely-felajánlás érkezett, ezek fele rövid távú. Hozzátette: azt továbbra sem tudni, hogy helyreállítható-e az épület, de a kormány minden segítséget felajánlott a teljes felújításhoz.

Romániában megtartották az első magyar nyelvű szentmisét a moldvai csángók a bákói Szent Miklós plébániatemplomban. A jászvásári püspökség adott engedélyt arra, hogy havi egy magyar misét tartsanak a moldvai megye székhelyén. Az egyházmegye 1884 óta íródó történetében először fordul elő, hogy a püspök által elrendelt rendszeres magyar nyelvű misék lehetnek. A kommunizmus bukása után a moldvai csángók magyar misézésre vonatkozó kéréseit mindeddig elutasították. Ciobanu János nyugalmazott pap prédikációja központjába azt állította, hogy a híveknek a mindennapokban is példaértékű életet kell élniük.

Szabadtéri misével zárta panamai látogatását Ferenc pápa. A katolikus egyházfő arra biztatta az összegyűlt fiatalokat, hogy tegyenek a félelem, a kirekesztés és a manipuláció ellen. A szervezők szerint mintegy 700 ezer ember vett részt a szabadtéri misén, amely a Panamában megrendezett Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó záró eseménye volt. A Vatikán bejelentette, hogy a következő Katolikus Ifjúsági Világtalálkozót 2022-ben Lisszabonban tartják.

Katonai felvonulással emlékezett meg Oroszország Leningrád, mai nevén Szentpétervár német ostromának végéről. A város felszabadulásának 75. évfordulóján több mint 2500 katona vonult fel harckocsik és rakétaelhárító rendszerek kíséretében. Vlagyimir Putyin orosz elnök is ellátogatott szülővárosába, bár a parádén nem vett részt. A német hadsereg 1941 és 1944 között összesen 872 napig tartotta blokád alatt Leningrádot. Ez volt a történelem egyik leghosszabb és legtöbb áldozattal járó ostroma.

Brazíliában sikerült elhárítani az újabb gát-átszakadás veszélyét. Előzőleg ugyanazon a helyen merült fel ez a kockázat, ahol egy bánya zagytározójából pénteken óriási mennyiségű iszap ömlött ki. A pénteki szerencsétlenségben 37 ember meghalt és még mintegy 250 eltűntet keresnek a mentőalakulatok. A katasztrófa oka továbbra sem ismert.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×