Infostart.hu
eur:
361.48
usd:
315.2
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Befutott az Ákos-film első előzetese – videó

Megérkezett az Ember maradj: Ákos első előzetese, amely bepillantást enged a zenész életébe és alkotói munkájába. A filmet a tervek szerint 2025. október 16-án mutatják be

Megérkezett az első előzetes az Ember maradj: Ákos című dokumentumfilmhez, amely Kovács Ákos életét és pályafutását mutatja be. A film producere Hábermann Jenő, rendezője és forgatókönyvírója Kriskó László, aki korábban az Aranybulla című sorozaton is dolgozott.

A rövid ízelítőben bepillantást nyerhetünk Ákos zenészi és alkotói világába, miközben a film célja, hogy az embert, a művészt és az alkotót is megmutassa a közönségnek. A dokumentumfilm részben fikciós elemekkel dolgozik, hogy a fiatalság és a rendszerváltás korszakát is felidézze, de a fő fókusz a szólókarrier bemutatása.

A projekt a Nemzeti Filmintézet 228,515 millió forintos támogatásával készül, később ez az összeg 326 millió forintra emelkedett. A filmet a tervek szerint 2025 október 16-án mutatják be – emlékeztet az Index.

Hábermann Jenő filmproducer lesz kedden az InfoRádió Aréna című műsorának vendége 18 órától.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×