Infostart.hu
eur:
361.64
usd:
315.39
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
Kék színnel világítják meg a gyermekjogok világnapján a Művészetek Palotáját (Müpa) 2018. november 20-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Kereken 300 éves Bach-művek csendülnek fel most a Müpában

December 23-án Vashegyi György vezényletével a Nemzeti Énekkar és a kamarazenekarrá alakuló Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólisták közreműködésével az ünnephez kötődő Bach-műveket játszik a Müpában. Vashegyi György karmestert, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatóját kérdeztük a részletekről.

300 évvel ezelőtt Bach ugyanúgy készült a karácsonyra, mint a december 23-ai Müpa-koncert művészei; mint Vashegyi Győrgy karmester, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója az InfoRádióban elmondta, az estén elhangzó négy Bach-mű közül három a karácsonyhoz kötődik, 1723-hoz.

"Az első kantáta (BWV 64.) Lipcsében hangzott el 1723 decemberében, utána egy január 1-jére írt kantáta hangzik el, majd a második félidőben a 191-es kantáta jön, ami a Bach-h-moll mise parafrázisa, a Gloriából három tételt a szerző felhasznált más szöveggel, és egy karácsonyi művet állított össze belőle.

A koncert végén pedig a D-dúr Magnificat hangzik el, fontos erről is tudni, hogy az első verziója szintén 1723-ban keletkezett Lipcsében" - árulta el a műsorról Vashegyi György.

Ráadásul Bachot 1723-ban nevezték ki a Tamás-templom karnagyává, épp karácsonyra kellett elsőként művet "szolgáltatnia" a templom számára.

"Nem sokkal később következett az első nagyhét húsvét előtt, amikor Bach megírta a János-passió első verzióját, tehát az is hamarosan 300 éves lesz" - mutatott rá.

Az est teljes műsorát itt éri el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×