Infostart.hu
eur:
385.96
usd:
332.39
bux:
121654.99
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: bjc.hu

Újra kinyithat a hétfőn bezárt a Budapest Jazz Club

A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli, tízmillió forint támogatást nyújtott a hétfőn bezárt Budapest Jazz Clubnak.  A főpolgármester szerint megpróbálják megmenteni a helyet, de ehhez a kormánynak is támogatást kell adnia.

Amint az Infostart is megírta, a fővárosi vagyonkezelő cége hétfőn cserélte le az idén 15 éves Budapest Jazz Klub bejáratának zárját, és lakatokkal is megakadályozta a bejutást.

Susszer Zoltán, az egyik alapító-tulajdonos kedden az InfoRádiónak beszélt a bezárás okairól. Mint kiderült, csak egy ideig bírták a lyukak tömködését, aztán nem tudták fizetni az emelkedő bérleti díjat. Susszer Zoltán elmagyarázta, hogy a helyzetet csak részben idézte elő a költségek emelkedés, az is gondot okoz, hogy a főváros vagyonkezelő cégétől bérelik az ingatlant, de közben van egy másik szerződésük is Budapesttel: már tíz éve közszolgáltatási intézménye a klub a fővárosnak.

A Budapest Jazz Club a magyar dzsesszoktatásban fontos helyszín, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessztanszakának, illetve a Bartók Béla Konzervatóriumnak vizsgakoncertjei, stúdiógyakorlatai, próbatermi helyszínei vannak ott, de tehetséggondozási és esélyegyenlőségi koncerteket is tartanak, évente 1100 fellépő fordul meg a klubban.

"Az a probléma, hogy miközben a bérleti díj a szerződés szerint a fogyasztói árindexszel emelkedik, a főváros forrásai lecsökkentek, és a közszolgáltatási szerződésünk szerint fizetendő díjat kevesebb mint a harmadára csökkentette" – mondta az alapító-tulajdonos.

A Fővárosi Közgyűlés Karácsony Gergely javaslatára szerdán rendkívüli tízmillió forintos támogatást nyújtott a klubnak. "Korábban egyébként sikeresen pályáztak állami forrásokért, most sikertelen volt sajnos az ez irányú tevékenységük, ezzel együtt is megpróbáljuk megmenteni ezt a helyet" – mondta a főpolgármester, és azt is jelezte, hogy a klub az idén ingyen használhatja a fővárosi tulajdonban lévő székhelyét, így újra kinyithat, de hozzátette, ennél többet már nem tudnak adni. "Mi megléptük amit lehetett, most a kormányon a sor" – mondta.

A főváros vezetése többször is tárgyalt a klubbal a megoldási lehetőségekről erről. Bősz Anett, a humán területért felelős főpolgármester helyettes elmondta, nagyon szerette volna, hogy a Budapest 150 keretében mutassa meg magát a Budapest Jazz Klub, de hiába kérte az üzemeltetőket, hogy pályázzanak valamilyen témával, semmilyen pályázat nem érkezett a klubtól.

"Ezt követően érkezett megkeresés tavasszal, de nekünk elfogyott a mozgásterünk. Megjegyzem, ha kályhától indulok, akkor az Nemzeti Kulturális Alap forrásai apadtak el elsősorban a dzsesszklubnál. Alapvetően a finanszírozási problémákat nem Budapest okozta" – jelentette ki Bősz Anett.

A Budapest Jazz Klubot működtető Jazzart Közcélú Alapítvány tavaly több mint 27,5 millió forint támogatást igényelt a Nemzeti Kulturális Alaptól, amelyből csaknem 12 milliót el is nyert – olvasható az NKA honlapján.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Miközben Donald Trump újra az amerikai gazdaság aranykoráról beszél, könnyen mutogathat az erősebb makroadatokra: szárnyal a tőzsde, bővül a GDP, csökken az infláció. A felszín alatt egyre több repedés látszik a növekedés szerkezetében, és egyre aggasztóbb strukturális kihívásokkal kell megküzdeniük: a növekedést döntően az AI-beruházások hajtják, miközben az ipari munkahelyek fogynak, a költségvetési pálya expanzív, míg a társadalmi különbségek mélyülnek. A látványos makromutatók mögött így egy erősen polarizált, szerkezetében feszültségekkel terhelt gazdaság körvonalazódik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×