Infostart.hu
eur:
366.22
usd:
317.46
bux:
0
2026. szeptember 15. kedd Enikő, Melitta

A Hamlet próbáját is meg lehet nézni az idei VígNapon

A Vígszínház társulata idén is számos meglepetéssel várja a közönséget a szeptember 10-i VígNapon, amikor a hagyományokhoz híven bárki bepillanthat a kulisszák mögé a színház művészeinek vezetésével, valamint beleshetnek Eszenyi Enikő legújabb rendezésébe, a Hamlet című előadás próbájába is.

A színház közleménye szerint a VígNapon számos titok kiderül a 122. évad bemutatóiról. A nagyszínpadon az igazgató bemutatja az új darabok szereplőit és alkotóit, a Házi Színpadon részleteket láthatnak a Mondjad, Atikám! című készülő József Attila estből vagy találkozhatnak A Pál utcai fiúk szereplőivel és a Vígszínház művészeivel is.

A jövő év elején ünnepli harmincadik évfordulóját A padlás című musical, amelyet 1988. január 29-én mutatott be a Vígszínház. A harmincadik jubileumot a 122. évadban ünnepli a legendás előadás, ezért a VígNapon beszélgetnek a darab alkotóival, művészeivel és felcsendülnek a legendás dalok az előadás szereplői és Presser Gábor előadásában.

Délután a Ráadás - újabb visszapillantások címmel Lázár Egon könyvbemutatójára várják az érdeklődőket a nézőtéri büfében, déltől pedig a VígTour keretében a teátrum színészei és munkatársai vezetésével lehet bebarangolni az épületet a pincétől a padlásig.

Hegyi Barbara "sütitanodájában" készül ínycsiklandó édeségekkel a közönségnek, de bárki készíthet közös fotót vagy dedikáltathatja az új évadra szóló vígszínházi bérletét is, hiszen ezen a napon kedvezményes jegy- és bérletvásárlásra is nyílik lehetőség.

A színház művészei által készített sütemények eladásából származó bevételét idén is az Ódry Árpád Színészotthon javára ajánlják fel.

A VígNapot a színház Facebook-oldalán élőben is lehet majd követni.

Címlapról ajánljuk
Csapody Balázs: a Balatont nem váltotta ki a külföldi utazás
turizmus

Csapody Balázs: a Balatont nem váltotta ki a külföldi utazás

A szezon előtt nem voltak túl biztatóak a várakozások, a megkérdezett balatoni vendéglátósok többsége mégis jó nyárról számolt be. Erről beszélt az InfoRádióban Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök Food & Room tulajdonosa, a Balatoni Kör tagja.
Váratlan tűzszünetet jelentett be Trump, hatalmas botrány robbant Ukrajnában - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden

Váratlan tűzszünetet jelentett be Trump, hatalmas botrány robbant Ukrajnában - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden

Tegnap váratlanul bejelentette Donald Trump amerikai elnök, hogy az energetikai létesítményekre korlátozott tűzszünetet kötött Oroszország és Ukrajna. Sajtóhírek szerint valójában még nincs kész a megállapodás, Kijev jelezte nyitottságát a dologra, de Oroszország egyelőre ignorálja az elnök bejelentését. Közben újabb korrupciós botrány rázta meg Ukrajnát: az ügyészség és a korrupcióellenes hivatalok kaptak össsze - a legfőbb ügyészt rendelettel menesztette Zelenszkij elnök, a férfi külföldre menekült. A donyecki fronton a helyzet hetek óta szinte változatlan, az oroszok Limant, Kosztyantynivkát és Dobropillját ostromolják, Szlovjanszkot próbálják bekeríteni. Cikkünk folyamatosan frissül a háború keddi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×