Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.87
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Karel Gott visszatér

Karel Gott október 10-én visszatér a színpadra és egy év szünet után újra koncertet tart Prágában - közölte Aneta Stolzová, a magyarok körében is népszerű énekes szóvivője.

A cseh könnyűzene Európa-szerte népszerű művészénél tavaly ősszel nyirokcsomórákot fedeztek fel, amelynek következtében novembertől márciusig kemoterápiás kezelést kapott. A vizsgálatok kimutatták, hogy a kezelés sikeres volt.

Az idén 77 éves énekes néhány hónapos lábadozás és pihenés után mintegy két hete vállalt először nyilvános szereplést, amikor Berlinben részt vett a Skoda gyár új terepjárójának ünnepélyes bemutatóján. Szeptember elején pedig részt vett a közszolgálati Cseh Televízió legnépszerűbb vitaműsorában, ahol már jelezte, hogy rövidesen visszatér a színpadra.

"Nagy koncerteket most nem vállalok, kisebb termekben fogok fellépni" - mondta Karel Gott. Szóvivője szerint az október 10-i koncertre is egy kisebb, de patinás teremben, a kisoldali Malostranská besedában kerül sor. Részletek egyelőre nem ismeretesek.

"Amennyiben megtörténne, hogy az összes rajongóm esetleg nem fér be a Malostranská besedába, úgy meghívom őket az O2 arénába, ahol az Impuls kereskedelmi rádió koncertjének keretében vállaltam el fellépést" - tolmácsolta Gott szavait szóvivője.

Míg a Malostranská besedába néhány száz ember fér be, az O2 csarnok befogadóképessége koncertek esetén 18 ezer. Ezen az esten azonban Karel Gott csak egy-két dalt énekel el.

Betegsége és a kezelés ellenére a töretlenül népszerű énekes tavaly november végén személyesen vette át a jubileumi, immár ötvenedik alkalommal átadott díjat, amely 1964-től 1991-ig az Arany Csalogány nevet viselte, majd egyéves szünet után 1993-tól a Cseh Csalogány elnevezést kapta. A közönség hosszú percekig felállva, vastapssal és éljenzéssel köszöntötte az énekest, s ugyanilyen ovációk kísérték távozását is a színpadról.

A 40-szeres Arany-, majd Cseh Csalogány-díjas énekes világszerte 50 arany-, ezüst- és platinalemezt nyert el.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×