Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
332.01
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Muzsikál az erdő a Mátrában

Klasszikus és népzenei koncertek, szakvezetéses erdei séták és ismeretterjesztő előadások is várják az érdeklődőket a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napokon július 2. és 10. között a Mátra lábától a Kékestetőig.

Szabó Lajos erdőmérnök, főszervező a rendezvénysorozatot beharangozó hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a programsorozat idén először határokon átnyúló lesz, hiszen a nyitónapnak a felvidéki Fülek ad otthont, a Muzsikál az erdő őszi, Gyula térségében szerveződő programsorozata pedig egy napra majd a Partiumba "látogat".

A 13. Mátrai Művészeti Napoknak Fülek mellett Gyöngyöspata, Mátraverebély-Szentkút, Gyöngyöstarján, Szurdokpüspöki, Bátonyterenye-Szorospatak, Kékestető és Galyatető ad helyszínt.

A főszervező kiemelte: a Muzsikál az erdő legfontosabb üzenete, hogy az erdő nemcsak egy nélkülözhetetlen, megújuló természeti erőforrás, hanem testi-lelki feltöltődésünk igaz forrása. A rendezvény célja az erdő, a zene, a művészet erejével az embereket a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába fordítani.

A programok között a szakvezetéses erdei séták, ismeretterjesztő előadások, klasszikus és népzenei koncertek mellett kiállítások, erdei sportrendezvények, - teljesítménytúra, tájfutóverseny, kerékpártúra - gyerekfoglalkozások, fenntartható gazdálkodási példák és helyi termékek bemutatója, valamint falusi vendéglátás, helyi ételek kóstolója is szerepel.

A füleki nyitónapon fellép mások mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból álló zenekar Ménesi Gergely vezényletével és a Dűvő Zenekar, meglepetés műsort adnak a Virtuózok, Szabó Miklós erdőmérnök interaktív bemutatót tart, és felavatják Józsa Judit kerámiaszobrász Összetartás emlékplakettjét.

A gyöngyöspatai programot a Talamba Ütőegyüttes és a Cimbaliband, a mátraverebélyit a Muzsla Néptáncegyüttes és az Egri Szimfonikus Zenekar koncertje színesíti. Gyöngyöstarjánban mások mellett a Nógrád Néptáncegyüttes és a Fölszállott a páva felfedezettjei, Szurdokpüspökiben a Misztrál és a Brassdance szórakoztatja a közönséget.

Bátonyterenyén többek között a Maconkai Néptáncsoport, valamint Szokolay Dongó Balázs (duda, furulya) és Havasréti Pál (tekerő, koboz,cselló), Kékestetőn Pál István Szalonna és bandája, Galyatetőn a Pro Kultúra Férfikar, Palya Bea és ifjabb Tóth István, Gyöngyössolymoson a Muzsikás Együttes és a Monarchia Szimfonikus Zenekar ad erdei hangversenyt.

A Muzsikál az erdő őszi rendezvénysorozata Gyula térségében várja majd a látogatókat szeptember 30. és október 2. között.

A sajtótájékoztatón bemutatták Szokolay Dongó Balázs Muzsikál az erdő című új albumát, amelyen székely, szerb és horvát dallamok is megszólalnak. Szabó Lajos szerint Szokolay Dongó Balázs muzsikájával soha nem látott mélységekbe és magasságokba vezeti hallgatóságát az ősi emberi érzésvilág sajátos közvetítésével. Nemcsak a duda és a furulya a hangszere, hanem az avar, a kő, az ágak, a fa, az egész teste hangszer - fogalmazott a főszervező.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×