Infostart.hu
eur:
384.96
usd:
331.97
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Múzeum+ Cirkusz a Nemzeti Galériában

Rendhagyó tárlatvezetések, zenei és táncprodukciók várják a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) csütörtöki Múzeum+ Cirkusz estjének látogatóit a Picasso. Alakváltozások, 1895-1972 című időszaki kiállítás mellett.

A cirkusz csillogó, ragyogó világa, az akrobaták testi szépsége, a produkciók mozgalmassága, a szín- és fénykavalkád már a 19. század utolsó évtizedeiben is vonzotta a festőket - emlékeztet a Nemzeti Galéria.

Mint közölték, ezen az estén az MNG-ben minden a cirkuszról szól: a tárlatvezetések, a zenei és táncprodukciók is a cirkusz világát idézik.

A Duda Éva Társulat Virtus című táncelőadása az első olyan magyar produkció, amely a kortárs tánc és az underground cirkuszi világ ötvözéséből született. A Cirkusz-KA társulat az utóbbi években Európa legkülönbözőbb színpadain lépett fel, Álom-világzene című koncertjükön saját kulturális örökségüket és távoli világok zenéit, a flamenco, a fado elemeit, fűszerezik magyar népdalok világával és a jazzel. A Múzeum+ esten a Picasso életművét áttekintő időszaki tárlat is 22 óráig látogatható.

A Élő Múzeumcafé beszélgetéssorozat ezúttal arra a kérdésre keresi a választ, hogy miként és miért vált Picasso a világ talán legismertebb festőjévé. A Nemzeti Galéria Picasso-kiállítása kapcsán ezúttal a Vojnich Erzsébet-Szüts Miklós és a Soós Nóra-Győri Márton festőművész-házaspárokat hívták meg, hogy a festőről és a festészetről kérdezze őket Martos Gábor művészeti szakíró.

Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×